Lehet, hogy túl emberközpontúan gondolkodunk az állatok viselkedéséről?

A csóka egy életre választ párt, a tojók maradnak a tojásokkal a fészekben, a hímek pedig etetik őket. Azonban a rivális hímek időnként megtámadják az egyedül hagyott tojókat, párzásra próbálják kényszeríteni őket. Az Exeteri Egyetem kutatói azt várták volna, hogy ilyen alkalmak után a tojót a hazatérő párja vigasztalja, pátyolgatja (ezt teszik a madarak egymás tollászásával). A megfigyelések azonban teljesen mást mutattak.

A csóka hím a traumatizált párját ugyan továbbra is etette, ám ritkábban érkezett, és a korábbinál kevesebb időt is töltött a fészeknél, jobban érdekelte a saját biztonsága.

„Az ember hasonló helyzetben vigasztalja családtagját, barátját, kíváncsiak voltunk, hogy a vadállatok is így járnak-e el” – mondta Beki Hooper, a vizsgálatokról megjelent tanulmány vezető szerzője. „Korábban egyes kutatások a vigasztaláshoz hasonló magatartást tártak fel bizonyos állatoknál, azonban e viselkedésnek gyakran másféle magyarázata is van.”

A kutatásból kiderült, hogy a hímek képesek észlelni a párjuk szenvedését, de nem vigasztalják őket. A kutatók szerint elképzelhető, hogy a fészket veszélyes helyként érzékelik a támadást követően, s ezért kerülik, így kevesebbet tartózkodnak ott.

A kísérletek során persze nem tették ki másik madár támadásának az állatokat, csupán hangfelvételt játszottak le a fészekben ülő tojónak, amelyen egy vetélytárs hím közeledését lehetett hallani, illetve olyan, vadonban felvett hangokat, amelyek egy fészkén ülő tojó elleni támadás során rögzítettek. A tojók e hangoktól láthatóan stresszessé váltak, és a hazatérő párjuk ezt észre is vette.

A kérdés persze az, hogy vajon mikor és hol alakult ki a vigasztalás? Azzal, hogy a traumatikus eseményt nem követte vigasztalás a szaporodásuk során egymástól függő csókáknál, felvet még más kérdést is. Vajon még mindig túl emberközpontúan képzeljük el a vadállatok társas viszonyait és ettől alapvetően hibásak az elméleteink? Ahhoz, hogy megértsük egy viselkedéstípus okait, teljes bizonyossággal meg kell értenünk azokat a veszélyeket és előnyöket, amelyeket állatok számára az adott helyzet a vadonban jelent.

A csókák különösen intelligens és társas viselkedésű madarak, az agyukban pedig ugyanannyi neuron található, amennyi a nem ember főemlősökében. Felismerik az egyedi embereket, és képesek csoporttársaiktól megtanulni, hogy melyik ember veszélyes.