Kinga, Kunigunda, Kincső, Krisztina2021. július 24., szombat
Természet

A bonobókutató természetfilmes kalandjai

2021.07.05.Balogh Boglárka
National Geographic Magyarország

Dr. Garai Cintia, a budapesti 39 éves zoológus, világéletében arra vágyott, hogy a Kongó-medencében emberszabású majmokkal foglalkozhasson. Kitartásának köszönhetően az Állatorvostudományi Egyetem elvégzése és öt év természetfilmezés után végül a világ egyik leghíresebb bonobó kutatójánál doktorált a japán Kyoto Egyetemen.

Dr. Garai Cintia

 

Ma az Amis des Bonobos du Congo (Kongói Bonobók Barátai) nonprofit szervezet tudományos tanácsadójaként dolgozik, az általuk létrehozott rezervátum igazgatója és a Wildlife Messengers nonprofit szervezet egyik alapítója.

Az utóbbi tíz évben időd legnagyobb részét a Kongói Demokratikus Köztársaságban töltötted. Miért éppen a Kongó-medence vonzott?
Minden a Gorillák a ködben című filmmel kezdődött. Olyan 13-14 éves lehettem, amikor megnéztem a Dian Fossey-ról szóló ikonikus filmet, a kutatónő küzdelme, tragikus élete, a gorillák annyira megérintettek, hogy már akkor tudtam, egyszer én is Afrikában akarok dolgozni. Aztán mindent elolvastam Diannel kapcsolatban, amit lehetett. Mivel akkoriban nem használtam internetet, hisz nem volt ennyire elterjedt, nehezen ment a kutatás, ráadásul angolul sem beszéltem.

Amikor zoológus hallgató lettem, kezdtem el nyelvet tanulni, és ebben az időben jelentkeztem először különféle önkéntes pozíciókba is, hogy a kongói esőerdőben emberszabású majomkutató projektekben vehessek részt. Persze sehová nem vettek fel, általában vissza se írtak, hiszen tapasztalattal nem rendelkeztem, semmi garancia nem volt arra, hogy jó munkaerő leszek terepen, vagy hogy bírni fogom a munkát fizikailag és lelkileg, ráadásul a legtöbb önkéntes pozíció fizetős volt. Aztán amikor elvégeztem az egyetemet, és elhelyezkedtem a SOTE genetikai laborjában asszisztensként, találtam egy nagyszerű lehetőséget.

A lipcsei Max Planck Intézet által működtetett Lui Kotal bonobókutató állomásra kerestek egy asszisztenst, hogy a vadon elő bonobókról gyűjtsön adatokat. Itt nem kellett fizetnem a munkámért, „csak” a repülőjegyet, a vízumot, oltásokat kellett finanszíroznom.

25 éves voltál, amikor a Kongói Demokratikus Köztársaság közepén elhelyezkedő Salonga Nemzeti Parkba érkeztél. Soha nem jártál előtte Afrikában, tereptapasztalatod sem volt, a belpolitikai helyzetről ne is beszéljünk. Mi volt a legnagyobb félelmed kezdő utazóként, kutatóként?
Azt gondolom, nem igazán lehet arra felkészülni, ami Kongóban vagy a világ bármely dzsungelében vár az emberre. A családom aggódott, én a tapasztalatlan fiatalok optimizmusával vágtam neki az ismeretlennek. Sosem felejtem el az érzést, amikor annyi próbálkozás és visszautasítás után végre egy pozitív válasz érkezett az email-címemre, tele kérdésekkel, érdeklődéssel.
Ez lett az első utam Kongóba, amely 2007 szeptemberétől 2008 februárjáig tartott. Alig vártam, hogy a gépen üljek, és végre a helyszínen legyek.
A felkészülésemet a tábor menedzsere, Ryan segítette. Ő mindent leírt e-mailben, így két pár terepcipőt, három-négy terepnadrágot, pólókat, esőkabátot, iránytűt, fejlámpát és annyi fogkrémet, szappant, egyéb fogyóeszközöket pakoltam, amennyire az elkövetkezendő több mint fél évben szükségem lehetett. Ryan ugyanis figyelmeztetett, hogy esélyem sem lesz vásárolni, hisz a tábor az esőerdő közepén található, ahol sátorban fogok élni. Bár kilenc hónapra készültem, minden belefért egy hátizsákba. Talán 25 kg lehetett összesen, amit magammal vittem, igaz, akkor még nem volt sem számítógépem, sem kamerám. Ma már sokkal nehezebb csomaggal mennék ezek miatt.

A bonobók megosztják az ételt egymás között.
Forrás: Dr. Garai Cintia

 

Ezen az első utadon az emberi jelenléthez szoktatott bonobócsoport napi nyomkövetése, viselkedési adataiknak rögzítése illetve a hormonvizsgálathoz szükséges vizeletgyűjtés volt a feladatod. Hogyan teltek a napjaid a terepen?
A Salonga Nemzeti Park minden településtől távol fekszik, a legközelebbi falu 20 kilométerre van, és innen még 5 kilométerre érkezik a charter gép Kinshasaból, a fővárosból. A projekt kéthavonta bérelt egy kis repülőt, amivel szállítmányokat hoztak, vagy néhány új kutató érkezett illetve azok mentek el, akiknek eljött a távozás ideje, de a különböző, általunk gyűjtött mintákat is így szállították el a laborokba.
Innen három szavannát és három patakot kellett átszelni, hogy megérkezzünk Lui Kotalba, a táborba. Ezt az utat kétszer tettem meg, egyszer odafelé, másodszor pedig öt hónappal később, amikor hazaindultam.
A szállásunk egy rendkívül egyszerű sátortábor volt, melyhez egy olyan fakunyhó is tartozott, ahol a GPS készülékünket, a napenergiával töltött elemeket és a projekt számítógépét tartottuk. Innen kezdtük meg a 15-20 kilométeres gyalogolást minden áldott nap egy hátizsákkal, amibe többek között némi víz, keksz, halkonzerv, vízhatlan térkép, metszőolló és egy fejlámpa volt.
Legtöbbször hajnali 4-kor keltünk, vagy néha 3:30-kor, attól függően, milyen messze voltak a bonobók. Ha tudtuk, hol fészkeltek előző este, egyenesen odamentünk, mert 5:50-kor már az alvóhelyükön kellett lennünk, akörül hagyták el a fészküket. Ha nem érkeztünk volna meg időben, könnyen szem elől téveszthettük volna őket.
A cél az volt, hogy egészen estig kövessük a csapatot, jegyzeteljük, melyik emberszabású majom mit csinál, mit eszik, ki kivel kurkászik, hogyan és mikor építenek fészket, azaz pihenő helyet. A bonobók nem úgy fészkelnek, mint a madarak, ezek a főemlősök ugyanis minden nap, akár többször is új fészket készítenek maguknak, amelyhez csupán a fák ágait hajtják be maguk alatt. Miközben figyeltük a tevékenységeiket, folyamatosan viselkedési adatokat gyűjtöttünk, közvetlen megfigyelés alapján számon tartottuk kivel mi történik.
Estére visszatértünk a táborhelyünkre, másnap újra kezdődött a gyaloglás. Ha elveszítettük a bonobókat, akkor valamiféle megérzés alapján sétálgattunk az erdőben, fülelve, hogy megtaláljuk-e a őket. Akkor még csupán terepi asszisztens voltam, doktoranduszok munkáját segítettem, jegyzetelés mellett például vizeletet mintát is gyűjtöttem. Ehhez egyszerűen csak beálltam a bonbobókkal teli ág alá egy vízlepergető levéllel a kezemben, és kivártam a megfelelő pillanatot. A mintákkal teli pipettákat aztán feliratoztam, dátummal, időponttal láttam el, majd leadtam az adatokat, én nem elemeztem őket. Viszont megtanultam, hogyan kell az esőerdőben közlekedni, visszatalálni a táborba, rábukkanni a bonobókra és követni őket. Különböző állatokat ismertem meg, megtapasztaltam ezt az elképesztő biodiverzitást, a hangokat, zajokat, szagokat, illatokat, amiket a mai napig elképesztőnek tartok.

Az esőerdőben
Forrás: Dr. Garai Cintia

 

Gondolom a Kongóban töltött idő után teljesen más emberként érkeztél haza, Magyarországra. Mi változott?
Csodálatos élmény volt, nagyon sokat kaptam ettől az időszaktól. Megértettem, hogy így is lehet élni, hogy a felgyorsult világunk, a folyamatos társadalmi elvárások mennyire elmossák a belső hangunkat. Megtanultam, hogy ne a másoknak való megfelelési vágy vagy talán inkább kényszer hajtson, hanem az, hogy én mit tartok fontosnak, mit szeretnék igazán az élettől. Most is emlékszem az érzésre, mennyire természetessé vált, hogy ott vagyok a bonobókkal minden nap, elképesztő, hogy mennyire másként viselkedett a háborítatlan vadvilág a vadászott területen elő állatokhoz képest. Majmok, erdei antilopok voltak körülöttem, néha pár méterre álltak meg tőlem, némelyikükben nem volt semmi félelem, csupán kíváncsiság. Emlékszem az erdőre, időnként olyan részletekre is, hogy azon a napon később esett, vagy hogy a bonobók egészen a mocsárig mentek, és ott elvesztettük a nyomukat…
Minden nap ezt csináltam, mégis minden nap más volt. A rengeteg gyaloglás nagyon sokszor gyerekkori képeket juttatott az eszembe, egészen régi emlékeket. Több kutató társammal beszéltem erről később, sokuk mondta, hogy ők is ezt élik át, mint valami meditációt. Soha nem meditáltam, és nem is nagyon érzek rá késztetést, de azt hiszem Kongóban valami ehhez hasonló tudatállapotban éltem több hónapon át.
Kérdezted, hogy milyen veszélyekre kellett ügyelnem az erdőben.
Az esőerdőben leginkább a lehulló ágak jelentik a veszélyt, hiszen 40-50 méteres óriás fák alatt sétálunk el. A természet állandó megújuláson megy keresztül, hatalmas viharok vannak, bonobók kergetőznek a fejünk felett. Rengetegszer zuhantak le faágak mellettem, sajnos ismerek olyat, aki lehulló ág miatt bénult le bonobó megfigyelés közben, mert eltört a gerince. Figyelem a fákat, az ember megtanulja kiszúrni a gyanús ágakat, de sokszor nem is lehet látni a sűrű lombkoronák között. Emellett persze vannak mérges kígyók, többször találkoztam velük, de ők általában nem támadnak, csak ha veszélyeztetve érzik magukat, mondjuk, ha véletlenül rájuk lépünk. Elefántok lakta területen rájuk is figyelni kell, aztán persze itt vannak az orvvadászok illetve bizonyos területeken a lázadó csoportok. A biztonságunk érdekében a veszélyes területeken fegyveres vadőrökkel járjuk az erdőt, és igyekszünk kerülni a veszélyes helyeket.
A Lui Kotalban töltött idő életem egyik legmeghatározóbb hónapjai lettek, de ami a legfontosabb volt, itt döntöttem el, hogy a bonobók és az esőerdők védelmével fogok foglalkozni, de nem kutatóként, hanem természetfilmesként.
Érdekes módon soha nem a munkámban rejlő veszélyektől tartottam, hanem attól, mi lesz, ha rádöbbenek, hogy ez mégsem az én utam. Szerencsére nem így történt.

Az elhatározás ellenére egy időre mégis elhagytad a bonobókat. Mikor Kongóból hazaérkeztél, felkerested a Termeszetfilm.hu Tudományos Filmműhely Egyesületet, és nem sokkal később már dolgozni is kezdtél velük. Milyen projektekben vettél részt?
Mai napig hálás vagyok az egyesületnek, hisz tőlük tanultam mindent, amit a termeszétfilmezésről tudok. Az első alkotás, amiben részt vettem, a Főszerepben a túzok volt, ezt angolul kellett feliratoznom.
Aztán 2009-ben a Vadmacska kilencedik élete című filmben már jóval több feladatot kaptam, produkciós asszisztensként dolgoztam. Ezt követte Magyarország gyönyörű természetvédelmi tájainak bemutatása, de forgattam Romániában, Dániában, Borneón, Kenyában, és persze a Kongói Demokratikus Köztársaságban is.
Az évek során saját projektjeim is lettek, egyre inkább az foglalkoztatott, hogy olyan filmeket készítsek, amik nem feltétlenül a nagyközönségnek szólnak, hanem kisebb közönséget, egy bizonyos rétegeket szólítanak meg, ezáltal mélyebb üzeneteket közvetítenek, és talán jobban hozzájárulnak valamiféle változáshoz, specifikus ismeretterjesztéshez.


Oláh György kutatómunkájáról készült videó

Aztán valami megváltozott. 5 év filmezés után éppen Peruban éltem, ahol Oláh György, volt évfolyamtársam doktori kutatómunkáját dokumentáltam, akkor már 1 éve. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy hiányzik Kongó, vissza szeretnék menni, hogy a bonobókért és a kongói esőerdő védelméért dolgozzak. Gondoltam, ha itt Peruban érzek így, akkor ezt nehéz figyelmen kívül hagyni. Emlékszem, éppen Limában üldögéltünk egy erkélyen Gyurival, amikor elmondtam neki, hogy azon gondolkozom, hogyan mehetnék vissza Kongóba. Akkor már minden reggel a kávém mellett bonobókról szóló tudományos cikkeket olvasgattam, és lassan megérett bennem az elhatározás, hogy doktorálnom kellene annál a kutatónál, Takeshi Furuichi-nel, aki ezeket a nagyszerű cikkeket írta.
A világ egyik legjobb bonobó kutatója, tudtam, ha a diákja lennék, akkor visszatérhetnék Kongóba, és rengeteg dolgot tanulhatnék, amit biztosan fel fogok tudni használni a természetvédelemben. Aztán jött a kétely, hogy ha egyszer már otthagytam ezt a pályát, biztosan nem véletlenül történt így. Vajon milyen kutató lesz belőlem? Végül Gyuri győzött meg arról, hogy próbáljak szerencsét. Másnap írtam Takeshi Furuichinek, hogy a hallgatója szeretnék lenni. A második vagy talán a harmadik levelemre válaszolt is. Kidolgoztam egy kutatói tervet, amit elutasított, aztán még kettőt, a harmadikat elfogadta. Egy 6 órás skype interjú után pedig felvettek a Kyoto Egyetemre.
Őszinte voltam végig, tudták, hogy nem akarok kutató lenni, a gyakorlatban szeretném felhasználni, amit tanulok. Nem bánták, emiatt gyorsan is végeztem, hogy minél hamarabb dolgozhassak terepen.
A vadon elő bonobók személyiségét kutattam ez idő alatt, a terepmunkát Kongóban, a Wamba nevű japán kutatótáborban végeztem, a disszertációt pedig Japánban írtam.
Még a doktori vége előtt kaptam egy állásajánlatot Terese Harttól, aki akkor a Lukuru Alapítvány munkatársa volt, ő akkor már 40 éve dolgozott Kongóban.


A Lomami Nemzeti Parkban készült film

Több mint két évet töltöttem a TL2, vagyis a Tshuapa, Lomami és Lualaba folyók élővilága köré épült projektben. Akkor is ott voltam, amikor 2016-ban megalakult a majdnem 9000 négyzetkilométernyi területű Lomami Nemzeti Park Kongó közepén, a Maniema es Tshopo tartományokban. Fantasztikusan sokféle itt a biodiverzitás, bonobók, kongói pávák, okapik, erdei elefántok élnek a parkban, Terese és csapata pedig felfedezett egy új főemlős fajt, a Lesula nevu cercopithecust. Ez a majomfaj endemikus, csak a Kongói Demokratikus Köztársaságban él, és azon belül is csak ebben a régióban. Munkám nagyon sokrétű volt, rengeteg időt töltöttem a falvakban, találkozókat, megbeszéléseket bonyolítottunk a helyiekkel, de azért az erdőben is dolgoztam. Filmeztem, biodiverzitás felmérésben, bozóthús-kereskedelem elleni küzdelemben vettem részt, nagyon szerettem ezt az időszakot.

Hogyan lett Dr. Garai Cintia az Amis des Bonobos du Congo (Kongói Bonobók Barátai) nonprofit szervezet tudományos tanácsadója, az általuk létrehozott rezervátum igazgatója, mi történt, amikor villámcsapás érte a dzsungelben, mit csinál Magyarországon, ha évente 2 hónapra hazatér, kiderül cikkünk második részéből.

Hozzászólások

Ez a világ legkisebb lepkéje

Ez a világ legkisebb lepkéje

A Smithsonian Nemzeti Természettudományi Múzeum

Először használtak DNS-vizsgálatot falopási ügyben

Először használtak DNS-vizsgálatot falopási ügyben

2018-ban az Olympic Nemzeti Erdő területén illegális

Csimpánzok támadtak gorillákra

Csimpánzok támadtak gorillákra

A kelet- és közép-afrikai csimpánzok egyes helyeken a gorillákkal együtt élnek, ám az együttélés konfliktussal is jár.

A  Tihanyi-félsziget különleges csigája

A  Tihanyi-félsziget különleges csigája

Él a Tihanyi-félszigeten egy ritka, védett csigafaj a nyugati ajtóscsiga (Pomatias elegans), amely Magyarország területén eddigi ismereteink szerint csupán két lelőhelyen ismert.

Magyar kutatónő mindennapjai a kongói dzsungelben

Magyar kutatónő mindennapjai a kongói dzsungelben

Dr. Garai Cintia, zoológus, természetfilmes az Amis des Bonobos du Congo nonprofit szervezet tudományos tanácsadója, a szervezet által létrehozott rezervátum igazgatója.

National Geographic 2021. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket