Egy finnországi tóban él a világ legveszélyeztetettebb fókája

Az alfaj helyzete az 1980-as évek óta sokat javult, de még így sincs biztonságban.

Bár a Saimaa-tavi gyűrűsfóka egyedszáma az elmúlt időszakban némi növekedést mutatott, helyzete továbbra sem kielégítő – írja az AFP. A világ legveszélyeztetettebb fókájaként ismert állat a gyűrűsfóka alfaja, egyetlen populációja a névadó finnországi tóban él. A különleges állatra a klímaváltozás mellett a halászati szokások is komoly fenyegetést jelentenek.
Az egyedszám idén érte el a 400-at. Bár ez kevésnek tűnhet, így is négyszer több, mint az 1980-as években, amikor a kutatók úgy gondolták, hogy az állat rövidesen kipusztul. A biztató eredmények ellenére az alfaj megóvásához további lépésekre van szükség.
Kaarina Tiainen, a Finn Természetvédelmi Szövetség munkatársa szerint az éghajlat átalakulása okozta enyhe telek különösen megnehezítik a fókák életét, a legnagyobb problémát azonban a törpemaréna iránti kereslet jelenti. A becslések alapján minden évben négy-nyolc kölyök pusztul el a hálók miatt, melyek sok esetben komoly sérüléseket is okoznak az állatoknak.
A 4400 négyzetkilométeres Saimaa-tó jelentős részén sokáig korlátozták a hálók használatát, június végén azonban a kormány nem hosszabbította meg a szabályzást. A térségben a törpemaréna-halászat régi hagyomány, és sokan úgy vélik, hogy a fókák fenyegetettségét túlbecsülik. Már júliusban nőtt a halászati forgalom, éppen ezért a természetvédők próbálják rávenni a helyieket a fókabarát megoldások alkalmazására.
A finn hatóságok idén az UNESCO-hoz fordultak, hogy felvegyék a Saimaa-tavi gyűrűsfóka élőhelyét a világörökségi helyszínek közé. Az alfaj már így is veszélyeztetett az EU-s és finn természetvédelmi listákon, de további lépésekre lesz szükség a védelme érdekében.