A rovarvilág hosszútávú vándorainak harmonikus színvilága

A test középső részében, az úgynevezett torban lévő parányi izmaik képesek arra, hogy a viszonylag nagy felületű szárnylapokat sebes repülésre és villámgyors irányváltoztatásra késztessék. A lepkék különös képessége a szaglásuk és tájékozódásuk. A hímek a nőstényt akár több száz méter távolságból is meglelik. A tápnövényeikre, pedig csalhatatlan biztonsággal rátalálnak, amelyen később az utódaik fejlődnek.

A nyár közepe táján kertekben, erdőkben és réteken láthatunk egy gyors röptű színpompás lepkét, a bogáncslepkét (Vanessa cardui). Idén több egyede figyelhető meg, a korábbi évekhez képest, mivel az aszályos időt jobban kedvelik. Európában a leggyakoribb nappali lepkefaj, elterjedési területe Dél-Amerika kivételével az egész Földre kiterjed, érdekessége, hogy ennek ellenére nem alakult ki külön földrajzi változata. A szárnyak alapszíne fakó téglavörös, számos szabálytalan szórt nagyobb fekete-fehér folttal. Különös ismertetőjegye a hátulsó szárny fonákján látható öt tarka szemfolt. Hím és nőstény egyforma színezetű.

Nevét annak alapján kapta, hogy hernyója főleg a bogáncson fejlődik, de a csalánfélék és csillagfürt levelein is táplálkozik.
Egyes években nagyon elszaporodnak, ekkor akár milliós tömegben is vándorolhatnak, és igen nagy távolságot tesznek meg.
Kontinensünkre Afrikából érkeznek sokszor jól láthatóan kopott szárnyakkal, itt szaporodnak, majd utódaik ősszel ismét visszatérnek Afrikába. Ez azt jelenti, hogy a lepke éves vándorlása Nyugat-Afrika trópusi területétől Skandináviáig 12-14 ezer kilométer is lehet, vagyis ez az ismert leghosszabb, rovarok által oda-vissza megtett, vándorút.