Először használtak DNS-vizsgálatot falopási ügyben

Egy 2018-as erdőtűz során falopásra utaló nyomokat találtak, a különös eset vizsgálata nemrég zárult le.

2018-ban az Olympic Nemzeti Erdő területén illegális fakivágásokat végzett egy ember, majd ennek következtében súlyos erdőtűz keletkezett. (Nemzeti erdőnek hívják az USA azon állami tulajdonú erdőségeit, fával borított területeit, amelyek speciális természetvédelmi oltalmat élveznek, a nemzeti parkokhoz hasonló szinten.) Az erdőtűz egy olyan területet érintett, ahol rendkívül értékes, akusztikus gitárok alapanyagaként használt idős oregoni juharfák (Acer macrophyllum) tucatjai éltek, s a tűz eloltását követően az vették észre, hogy számos tönk körül lefűrészelt ágak hevertek. Ezek a jelek arra utaltak, hogy a tűz egy falopás balul elsült eredménye lehetett. Ezeket a nagy értékű juharfákat évtizedek óta lopják egyébként az állami erdőkből.
A különös eset nyomozása lezárult, és most használtak először falopás esetében növényi DNS-vizsgálatot, amelyben a fák genetikai ujjlenyomata szolgált perdöntő bizonyítékként.
A nyomozás során kiderült az is, mi okozta az erdőtüzet. 2018. augusztus 3-án falopás közben az együtt tevékenykedő néhány fős csapat egy darázsfészket talált egy fa alsó részén, amelyet úgy akartak eliminálni, hogy először rovarirtót, majd, amikor ez nem segített, benzint locsoltak rá, ezután meggyújtották. Azonban a tűz nemcsak a darázsfészket, hanem természetesen a fát is elkezdte égetni. Az így kipattant tüzet a fatolvajok nem tudták eloltani, s ebből támadt a végül a több mint 13 négyzetkilométernyi védett erdőt elpusztító lángtenger. A fatolvaj ekkor már hónapok óta vágta az értékes juharfákat a területen.
Az erdőtűznek csupán az eloltásához 4,2 millió dollárra és kb. 2 hónapra volt szükség, a különösen tagolt terepen a tűzoltók rendkívül nehezen fértek hozzá a lángokhoz. Ezt követően még közel egy éven át tartott, mire a leégett területek útjait, turistaösvényeit megtisztították.
A fatolvaj a védett erdőben kivágott oregoni juharokat egy fafeldolgozónak el is adta, ám azt vallotta, hogy magánerdőből származnak, amelyre pedig volt érvényes fakivágási engedélye. A DNS-vizsgálat itt lépett közbe! Richard Cronn, az Erdészeti Szolgálat kutató genetikusa vizsgálta meg a fafeldolgozónál lévő juharokat és hasonlította össze azok genetikai ujjlenyomatát a leégett erdőben lévő fatönkökből kinyert DNS-sel. E vizsgálatok igazolták, hogy a fák a védett erdőből kerültek a fatelepre, nem pedig a megnevezett magánbirtokról. A fák DNS-e olyan mértékű egyezést mutatott, hogy a véletlen egybeesés esélye egy az egy szextillióhoz volt (vagyis a 10-es után 36 nullát kell írnunk), ez pedig sok nagyságrenddel nagyobb szám, mint ahány fa bolygónkon összesen él.
Az ügyben a bírósági munka még zajlik, a tűzgyújtásért az ítéletet októberben hirdetik majd ki, az ezért felelős tettes 10 éves börtönbüntetést kaphat. Egyik társát, aki a tűzgyújtásban nem vett részt aktívan, 30 hónapra ítélték, és már börtönben is van.