Húsz év óta először fedeztek fel új rovaremésztő növényt
A növényfaj maga egyáltalán nem volt ismeretlen, ám eddig nem tudták, hogy rovaremésztő.
A kanadai Brit Columbiai Egyetem és az amerikai Wisconsin-Madisoni Egyetem kutatóinak felfedezése szerint a Triantha occidentalis nevű növény olyan helyeken él, Alaszkától Kaliforniáig, ahol bőségesen van fény, ám a talaj tápanyagszegény, így például – más rovaremésztőkhöz hasonlóan – a mocsaras területeket kedveli. A növény egészen speciális módszert fejlesztett ki a rovarok elfogására: nem a módosult levele vagy virága szolgál e célra, hanem a virágát tartó szár, ennek ragacsos szőreivel ejti rabul a leszálló rovarokat.
„A rovaremésztő növények a viktoriánus kor óra közkedveltek, mivel feje tetejére állítják az általános helyzetet, ugyanis ez esetben a növény eszi meg az állatot” – magyarázta Dr. Sean Graham professzor, a felfedezésről készült tanulmány egyik szerzője. „Igazán izgalmas, hogy egy új fajukat fedeztük fel, amely ráadásul itt nő a nyugati parton, szinte az udvarunkban.” Könnyen elképzelhető, hogy további rovaremésztő fajok rejtőznek még e helyszínen.
Különös, hogy a növényen a beporzást igénylő virágához szokatlanul közel van a rovarcsapda, ám a beporzás és a rovaremésztés közti látszólagos ellentétet feloldja az a tény, hogy a növény csupán olyan apró rovarokat tud elfogni, amelyek a beporzásában nem játszanak szerepet.
A Triantha occidentalis azonban nem rendelkezik egy olyan génnel, amely a rovaremésztő növényekből jól ismert, így a kutatóknak laborban kellett bizonyítaniuk, hogy a szárra tapadó szúnyogok és apró legyek valóban a növény táplálékául szolgálnak. Ehhez olyan muslicákat használtak, amelyeket a nitrogén 15-ös izotópjával „felcímkéztek”, majd a növény szárához raktak. A feltételezés szerint, ha a növény valóban megemészti az apró rovarokat, akkor az azokban lévő nitrogént később a növény szöveteiből is ki lehet mutatni. A vizsgálatok alapján a muslicákban lévő nitrogénizotópokat követni lehetett a növényben is, a növény a nitrogénszükséglete 64 százalékát a rovarokból szerezte be. Ez megfelel az ugyanezen helyszíneken élő, szintén rovaremésztő harmatfüvek, illetve másutt élő egyéb rovaremésztő növények vizsgálata során mért aránynak. A Triantha occidentalis szárának kis ragacsos szőreiből kimutatták a rovartokban lévő foszfát kinyerésére szolgáló emésztő enzim jelenlétét is.
A rovaremésztő növények iránt rajongók figyelmét felhívták a kutatót arra is, hogy bár élőhelyén nem ritka e virág, nem érdemes onnan elhozni, mivel csak ezekben a mocsarakban érzi jól magát, így azt javasolják mindenkinek, hogy csak a természetben csodálja meg e különcöket.