Lepkék a fényben
Az éjjeli lepkék tanulmányozására egy kis cselre van szükség. A csalétek pedig a fény.
A lámpázás megkezdése előtt egyéb munkálatokra is szükség van. A fényforrást nem elég kitenni egy ígéretes élőhely szélére, vászonként érdemes használni egy kifeszített lepedőt, melyen a lepkék meg tudnak pihenni, és számunkra is szem elé kerülnek.
Majd eljön az este, s a sötétben fürkésző szemek lesik a fényre érkező lepkéket.
A kisalföldi homokpusztán kiemelkedő értéket képvisel a buckabagoly, amit azonnal sikerült is lencsevégre kapni! Védett, természetvédelmi értéke 5000 Ft. A lámpázás helyszíne tipikus élőhelyet nyújt ennek a fajnak, ami a meleg, száraz, jórészt tölgyesekkel mozaikoló homokpuszta. Érdekessége, hogy itt legalább két héttel később repül, mint más ismert tájegységekben (pl. Göd-Sződliget vagy a kiskunsági Kolon-tó).
Kevesen tudják, de a lepkék is vándorolhatnak, és Magyarország is beleeshet az útvonalukba. A déli aranybagoly is ilyen vándorfaj, mely a mediterráneumból indul el, s az észak- európai országokban bárhol előbukkanhatnak. Jellegzetes, könnyen felismerhető, nevéhez hűen arany színekben pompázik.
A szenderek bárhol gyakori vendégek lehetnek az éjjeli fényben. Néhány perc elmúltával akár olyannyira megnyugodhatnak, hogy óvatosan a tenyerünkbe vehetjük őket. Színesek, nagyobb testűek is lehetnek, mint a videóban szereplő kutyatej szender.
A videó egy rövid részlet a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából a 15 partneres GRASSLAND-HU LIFE IP projekt keretében, a Gönyűi-homokvidékről készült filmből.