Kéktúra a Mecseken keresztül: barlangok, vízesések és a hegység titkai
Mivel a csapat nagy része egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni a túrákon, úgy döntöttünk, hogy nem folytatjuk nélkülük a klasszikus kéket, hanem nekivágunk az 1989-ben alapított Dél-Dunántúli Kéktúrának.
Az összesen 543,2 km hosszúságú Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát a kilencedig szakasszal kezdtük, ami Abaligettől Zobákpusztáig tart. Erdei, autóban alvással, két nap alatt teljesítettük a szakaszt, így volt időnk elidőzni egy-egy számunkra érdekes helyen. Emberekkel nemigen találkoztunk, a békés erdőre pára szállt az első napon, különleges hangulatot adva a helynek. A Mecsek csodálatos hely, ahol napokra el lehet veszni. A többi a videóból kiderül.
Egy fiatal természetjárókból álló csapat évek óta járja az országot, a kirándulásaik során készült felvételeiket időről időre közzétesszük.
A túrafilmek élménybeszámolók, a legtöbb esetben egyetlen út alkalmával, spontán készített ismeretterjesztő útvonaljavaslatok. Az ng.hu oldalon időről időre megjelenő videókkal Önöket is hazánk legszebb tájaira invitáljuk, és bízunk benne, sokan kedvet kapnak a természetjáráshoz.
Korábbi videók:
Az Országos Kéktúra sohasem látott perspektívából
A titokzatos Badacsony
Balaton-felvidéki kéktúra – 2. rész: Mindszentkálla – Csobánc – Káptalantóti
Balaton-felvidéki kéktúra: Mindszentkálla – Csobánc – Káptalantóti
Zsúptetős házak és szerek között az Őrségi Nemzeti Parkban
Hódok nyomában a Csepel-szigeten
Egy jégkorszaki ősfenyvesmaradvány a Bakony északi peremén
Ócsa, az ezerarcú vadon Budapest közelében
Honnan ered a Gulács neve, és mi az ökörnyál?
A bakonyi Gyilkos-tó
Barangolás a Kékes Erdőrezervátum vadregényes erdejében
Fedezzük fel a leghosszabb, határainkon belül eredő és itt torkolló folyót
Egy festői hely, ahonnan a Balaton teljes hosszában látható