Szárnyukkal vezetik félre a denevért egyes éjjeli lepkék

A denevérek bio-szonárjuk segítségével veszik észre és találják meg a zsákmányukat, amely jelentős részben éjjeli lepkékből áll. A lepke és a denevér közti ragadozó – zsákmány evolúciós fegyverkezési verseny számtalan eszközét, trükkjét ismertük már meg az elmúlt években. Most a Bristoli Egyetem kutatói rukkoltak elő egy újabb érdekességgel arról, hogy miként igyekeznek a lepkék elkerülni, hogy életüket egy denevér szájában fejezzék be, a kutatásról a Current Biology szakfolyóiratban számoltak be.

A pávaszemek (Saturniidae) családjába igen nagy termetű „húsos” éjjeli lepkék tartoznak, köztük találjuk hazánk legnagyobb lepkéjét is, és a világ legnagyobbjai is ide tartoznak. Az angol kutatók arra lettek figyelmesek, hogy e család számos tagjának kis hullámok vannak az elülső szárnyvégeiken, és elgondolkodtak azon, vajon mi célt szolgálhatnak e fura minták.

Számos lepke esetében már kiderült, hogy a hatalmas szárnynyúlványaik (pl. a jól ismert, igen látványos szépségű holdasszövőnél) arra szolgálnak, hogy a róluk visszaverődő hangok alapján félrevezetett denevérek ebbe harapjanak bele a lepke teste helyett, így a lepke könnyen túléli a támadást. Vannak azonban olyan fajok is, amelyek rendelkeznek efféle álcával, valahogyan mégis megoldják a menekülést. A bristoli kutatók ezért megvizsgálták, hogy miként veri vissza a hangokat a pávaszemek hullámos szárnyvégi régiója. Akusztikus tomográfiának nevezett módszerükben mintegy tízezer különböző irányból érkező hangok visszaverődését mérték meg műszeresen, s ebből kirajzolódtak a lepkén azok a felületek, amelyek a legtöbb hangot verik vissza. Nem meglepő módon a legerősebb echót a hullámos szárnyvégek adták!

A lepkék gyakorlatilag akusztikus „macskaszemet” viselnek a szárnyvégeiken, e hullámokról visszavert hangot a denevér úgy érzékelheti, mintha itt lenne a lepke húsos teste, ezzel a szárnyvég elvonja a figyelmüket a valódi testről.

A kutatók szerint az a tény is erősíti ezt a felfedezést, hogy nincs olyan lepkefaj, amelynek mind az elülső szárnyán található hullámos mintázattal, mind pedig a korábbról ismert hátulsó szárnyon nőtt nyúlvánnyal rendelkeznének, hisz az egyik megléte feleslegessé tenné a másikat. A kutatók a következőkben megfigyeléseket szeretnének végezni, amelyben denevérek és pávaszemek valós helyzetekben lezajló találkozásait mérnék fel. Ezekből a megfigyelésekből majd kiderülhet, hogy mekkora túlélési előnyt biztosít a lepke számára a szárnyvégén kialakult hullámos minta.