Miért cipelik magukkal elpusztult kölykeiket a főemlősök?

Elisa Fernández-Fueyo, a University College London antropológusa és kollégái új tanulmányukban a nőstény főemlősök egy különös viselkedését vizsgálják – számol be a Live Science. Sok fajnál megfigyelhető, hogy az állatok utóduk elpusztulása után a kölyök tetemét még hosszú időn át maguknál tartják. A friss eredmények alapján a jelenség a véltnél is gyakoribb.

A csapat 50 faj 400 esetének dokumentációját elemezte. A különös magatartásról már a 20. század elején is készültek feljegyzések, egy 1915-ös tanulmányban például egy fogságban élő rézuszmajom esetét mutatták be. A kutatók arra jutottak, hogy a kölyök és az anya kora, illetve a pusztulás hirtelensége egyaránt hat az állatok viselkedésére.

A szakértők szerint a viselkedés az emberfélékre és az óvilági majmokra jellemző leginkább, de más fajoknál is előfordul. A makiszerűeknél nem figyeltek meg hasonlót, igaz, a gyász rájuk is jellemző ilyen helyzetekben.

Lehetséges, hogy egyes nőstények azért nem hajlandóak megválni utódjuk tetemétől, mert a halál jelei nem egyértelműek számárukra. A kevésbé tapasztalt anyáknál szintén gyakoribb a jelenség. Az idő, ameddig a testet maguknál tartják, az anya és kicsinye közötti kapcsolatról árulkodik.

A legfiatalabban elpusztult kicsiket az állatok általában tovább cipelik. Mivel a holttestet elveszítő egyedek gyakran vészjelző hangokat adnak, feltételezhető, hogy a számunkra a viselkedés a stresszel való megküzdést segíti.