Ritka vízi növény hazánkban
Általában február végén kezdem el tervezni az adott esztendő növényes túrát.
Ez úgy szokott történni, hogy végiglapozom Farkas Sándor könyvének oldalait, és a még nem látott növényeket bejelölöm, majd az internet követezik, ahol is van egy növényes portál fotókkal, itt meg vannak adva a készítés időpontjai. Majd csak az ismerősök vannak hátra, azok az emberek, akik már fotózták, látták az óhajtott ritkaságot. Ők cserében más adatokért elküldik nekem a lelőhelyeket. Persze sok olyan növény akad, amelyet az embernek magának kell felkutatnia, hiszen nincs segítség.
Történt tavaly, hogy egy barátom aldrovandát (Aldrovanda vesiculosa) fotózott Somogy megyében, és mikor beszámolt az élményről rögtön eldöntöttem, hogy elmegyek én is, tehát irány a Baláta-tó. Emberekkel alig találkoztam, a kisvasút, amely a tóhoz tartott, nem járt. Mind később kiderült ez volt a szerencsém, mert a sínpár mentén végiggyalogolva, hatalmas és frissen nőt őzlábgombákat leltem. A megadott ponton a tónál hamar megtaláltam az aldrovandát. Hazánkban már csak néhány helyen fordul elő ez a gyökértelen, vízben szabadon lebegő, rovarfogó évelő növény. Az apró vízi állatokat összecsapódó levelével kapja el.
Természetvédelmi értéke: 50 000 Ft.