Nyugalmas hely lett a Zöld-foki-szigetek a teknősök számára
Ugrásszerűen megnőtt a fészekrakó tengeri teknősfélék száma a Zöld-foki-szigeteken: 2020-ban mintegy 200 ezer fészket számoltak meg a tíz szigetből álló szigetcsoporton szemben a 2015-ös 10 725-tel.
A nyugat-afrikai államot az álcserepesteknősök (Caretta caretta) harmadik legnagyobb fészekrakó helyének tartják Florida és Omán után. A hüllők száma azonban olyan meredeken növekedett az elmúlt években, hogy a tudósok szerint ma már a második legnagyobb, ha nem a legnagyobb fészekrakó hely lehet – adta hírül a The Guardian című brit napilap honlapja, a írt az MTI tette közzé.
Bár a koronavírus-járvány feltartóztatására elrendelt utazási korlátozások elősegítették azt, hogy a térség emberektől háborítatlan legyen, a szakemberek szerint a helyi fajmegőrzési intézkedések idézték elő a látványos növekedést.
„A fajmegőrzési erőfeszítések a Zöld-foki-szigeteken 20 éve kezdődtek – mondta Albert Taxonera, a helyi biodiverzitási projekt alapítója és társigazgatója. A tojásból kikelt teknős csupán 20 gramm és legalább 20 év szükséges ahhoz, hol felnőttkori méretét elérje.
A zöld-foki-szigeteki természetvédők több száz kilométernyi tengerpartot felügyelnek a fészkelőszezonban: megmérik a teknősöket, nyomkövetővel látják el őket, és segítik, hogy biztonságban visszatérhessenek a tengerbe. 2018 óta a szigetországban büntetéssel sújtják azt, aki megöl vagy megeszik egy tengeri teknőst, illetve kereskedik az állatokkal.
Nemcsak ebben a térségben lettek többent a tengeri teknősök, Indiában és az Egyesült Államokban is felfigyeltek a fészekrakó teknősök számának gyarapodására.
„A harminc évvel ezelőttihez képest ma több száz tengeriteknős-fajmegőrző program van világszerte” – mondta Rod Mast, a Természetvédelmi Világszervezet (IUCN) tengeriteknős-csoportjának társelnöke.
A fajmegőrző programok mellett az óceánok „termékenysége” is hozzájárul számuk növekedéséhez. Ha egy adott évben az óceán tápanyagsűrűsége magas, a teknősöknek több energiájuk lesz a fészekrakáshoz. Másik lehetséges tényező, hogy világszerte csökkent a teknősök egyik fő természetes ellensége, a cápa állománya.
A folyamat ellenére számos veszély leselkedik a tengeri teknősfélékre, számos fajuk, alfajuk egyedszáma meredeken csökken. A kérgesteknősök sok alfaját a kihalás szélén álló fajok közé sorolja az IUCN vörös listája, a közönséges cserepesteknőst már szinte kihaltként tartják számon. A tudósok szerint ennek fő oka a halászhálók használata, továbbá a műanyagszennyezés.