Különös viselkedéssel ejti el zsákmányát egy rovar

A gyilkospoloska aktív vadász, a kiszemelt zsákmányát általában egy mozdulattal leszúrja, majd emésztőenzimeket tartalmazó nyála segítségével kiszívogatja annak testnedveit az erre alkalmas szájszervével. A növényi nedvekkel táplálkozó, egyes esetekben mezőgazdasági kárt is okozó poloskákkal szemben ezek a ragadozók – mint a ragadozók általában – sose válnak tömegessé és eszükben sincs vegetáriánus életmódra térni.

Egy új-zélandi – costa ricai kutatópáros a Biological Journal of the Linnean Society szakfolyóiratban számolt be két gyilkospoloska faj esetében tapasztalt igen speciális viselkedésről, amely a vadászati stratégiájuk része. A gyilkospoloskák egy alcsaládja, a cérnalábú gyilkospoloskák olyan helyre merészkednek, ahová más rovaroknak eszük ágában sincs menni: gyakran pókhálók közt élik le egész életüket. A poloska a pókselyem szálain képes úgy közlekedni, hogy ezzel ne keltse fel a pók figyelmét, a lábaik által keltett rezzenések még véletlenül se hasonlítsanak semmi olyan mozgásra, amely a pók számára megtámadni való áldozatot jelez. Azután, amikor kellően megközelítették a háló gazdáját, lerohanják és egyetlen döféssel végeznek vele. A két vizsgált faj azonban kissé másképp viselkedik.

A Stenolemus bituberus és a Stenolemus giraffa nevű fajok megfigyelései során a kutatók észrevették, hogy a gyilkospoloska antennáival finoman megkopogtatja a pók hátát, mielőtt megtámadná. A Science News-nak nyilatkozó egyik kutató, Anne E. Wignall elmondta: „Lenyűgöző volt figyelni, amint rendkívül óvatosan megközelítik a pókokat, majd gyakorlatilag megveregették azok vállát.”

A nem kimondottan céltudatosnak tűnő viselkedés okát a kutatók úgy derítették ki, hogy 30 nagy álkaszáspókot (Pholcus phalangioides) hívtak segítségül, a laborban a gyilkospoloska antennájának érintését egy-egy szál kutyaszőr segítségével, manuálisan utánozták. Miután a pókot egy szőrszállal finoman megérintették, megmérték, miként reagál arra, ha egy rovar a hálójába jutva vergődő rezgéseket kelt, ezt egy hangvilla rezgései segítségével utánozták. Azt tapasztalták, hogy azok a pókok, amelyeket nem „veregettek vállon”, agresszívebben viselkedtek, míg a „vállon veregetett” pókoknak csupán a negyede támadta meg a hangvillát.

A kutatók úgy vélik, a gyilkospoloska ezeknek az egyébként magányosan élő pókoknak azt a viselkedését utánozhatja, amelyet fajtásaikkal való találkozás során gyakorolnak, mivel a legtöbb esetben vagy rokonuk, vagy leendő párjuk az, amellyel a hálóban találkoznak, így a támadás nem a leghasznosabb viselkedés. Számos pók azzal kerüli el a kannibalizmust, hogy meghatározott módon megérinti fajtársát, így ezt a viselkedést használhatják ki a gyilkospoloskák.

A kutatópáros további részletekre is kíváncsi, szeretnék megtudni például, hogy milyen pókfajok esetében alkalmazzák még a „vállveregetést”, és azt, hogy hányszor kell megérinteni a pókot ahhoz, hogy ezzel félrevezessék.