Gedeon, Ferenc, Bendegúz2024. október 10., csütörtök
Természet

A rejtőzködést segíti az óriáspandák jellegzetes bundája

2021.11.01.NG
National Geographic Magyarország

Az állatok a ragadozók miatt álcázhatják magukat az erdőben.

Forrás: Pixabay

 

Egy új tanulmány alapján az óriáspanda jellegzetes fekete-fehér mintái segítik a rejtőzködést – számol be a Bristoli Egyetem oldala. A csapat képelemző technikával folytatott vizsgálatot.

Noha az emlősök többsége barna vagy szürke, akadnak kivételek – gondoljunk csak a zebrákra, borzokra vagy a kardszárnyú delfinekre. A legismertebb példa talán az óriáspanda, a természetvédelem egyik híres jelképe.

Tim Caro, a Bristoli Egyetem munkatársa és a csapat tagja kínai kollégáitól kapott képeket nézve alig tudta megtalálni az egyedeket. Arra jutott, hogy amennyiben az ő fejlettebb szemei nem képesek észlelni a pandákat, a kevésbé jó látású ragadozóknak valószínűleg még nehezebb a dolguk. A cél ezután az volt, hogy tárgyilagosan is bizonyítsák a felvetést, ami sikerült is.

A kutatók olyan ritka felvételeket elemeztek, melyeken a példányok természetes környezetükben láthatóak. A fotókon a bunda fekete részei jól beolvadtak az árnyékokba és a törzsekbe, míg a fehér szőrzet hó esetén segítette az álcázást. A ritka, barna árnyalatok ezzel szemben a talaj színéhez passzoltak. A szakértők szerint a rejtőzködés ember, illetve macska- és kutyafélék esetében is működik, utóbbi két csoport adja az óriáspandák potenciális ragadozóit, melyek a fiatalabb egyedekre jelenthetnek fenyegetést.

A második álcázástípusnál azt mérték fel, hogy az állat fehér és fekete foltjai miként törik meg körvonalait. Az eredmények alapján a pandák ezen a téren inkább távolról nézve lehetnek hatékonyak. Végezetül más, hagyományosan rejtőzködőnek vélt állatokkal is összevetették az óriáspandákat, és arra jutottak, hogy a fajnál a háttérbeli hasonlóság megfelel annak, ami egy rejtőzködőtől elvárható.

Hozzászólások

Ez a hal a lábain át érzi a zsákmánya illatát

Ez a hal a lábain át érzi a zsákmánya illatát

Úgy tűnik, remek evolúciós modellt jelenthet egy hal az új tulajdonságok, új szervek kialakulásának vizsgálatához.

Genetikai hegeket viselnek az elefántfókák

Genetikai hegeket viselnek az elefántfókák

Az állatok vadászata miatt lecsökkent egyedszám hatásait a ma élő egyedek DNS-ében jól fel lehet ismerni, ezt a szakemberek genetikai hegeknek nevezték el.

Különleges vadászmódszert használnak a rejtélyes chilei orkák

Különleges vadászmódszert használnak a rejtélyes chilei orkák

A Csendes-óceán déli részén élő kardszárnyú delfin csoport egyedi vadászati szokásait sikerült feltárniuk chilei kutatóknak.

Az élelemhiány a vadorzók fő motivációja

Az élelemhiány a vadorzók fő motivációja

A kelet-afrikai védett területeken az állatokat ugyan védik, ám az ott élő emberek számára nem biztosított a megfelelő megélhetés.

Sikeresebb a polip, ha hal társával együtt vadászik

Sikeresebb a polip, ha hal társával együtt vadászik

Nem túl gyakori, hogy két teljesen különböző állatfaj közösen szerez élelmet, ezt most polipok és halak esetében figyelték meg részletesen.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket