Nem könnyű rátalálni erre a növényre
Szentimrefalva határába előszeretettel járok botanizálni, hiszen az érintetlenségnek köszönhetően nagyon szép láprétek, mocsárrétek maradtak fent napjainkra, a falu ugyanis hosszú ideig zsákfalu volt.
A helység korábbi neve, Sáros, arra utal, hogy sok vizenyős rész van a határában. Egy szép napon egy kedves botanikus barátomnak mutattam meg a területet, ahol rögtön az első lépések után az egyik nedves keréknyomban, egy ritka növényre akadtunk a kasika-kákára (Isolepis setacea).
E növény Eurázsián kívül Afrikában és Ausztráliában fordul elő, de mindenütt elég ritka faj. Idehaza Károlyi Árpád vegyészmérnök, botanikus akadt rá, aki buzgón kutatta a Dél-Dunántúl flóráját, Dél-Zalában találta meg, nedves homokfelszínen.
A kasika-káka az úgynevezett törpekákás iszapnövényzet egyik tagja, a palkafélék közé tartozik. Hazánkban júniustól-októberig virágzik. Megtalálni igen nehéz, mivel rendszerint néhány centiméter magas. Az itt fellelt példány a megtaláláskor nem sikerült fotózni, pár nap múlva mikor visszamentem a területre, szó szerint négykézlábra ereszkedve kutattam, és így is nehezen találtam rá újból.
Magyarország nyugati felén, a Mezőföldön, a Duna mentén találkozhatunk vele, a Mediterráneumban gyakoribb, itt a tengerparti mocsarak nedves iszapfelszínein találkozhat vele a fürkésző tekintet. Sajnos az idei év nem kedvezett a fajnak, nem volt elég csapadék.