Szűznemzéssel is képes szaporodni a kaliforniai kondor
Két keselyűfiókáról is bebizonyították, hogy apa bevonása nélkül jöttek a világra.
A San Diegói Állatkert Vadvédelmi Szövetsége hozta nyilvánosságra azt a felfedezést, miszerint egy 2001-ben, majd egy 2009-ben világra jött kaliforniai kondorkeselyű csibe is csupán az anyja leszármazottja volt, apai gének közreműködése nélkül fogant, vagyis megtermékenyítetlen tojásból kelt ki. A felfedezésről a Journal of Heredity szakfolyóiratban számolt be a kutatócsoport.
A madarak körében meglehetősen ritka a szűznemzés eseménye, házi galambok, pulykák, tyúkok, és szintén fogságban tartott pintyek hímektől biztosan különválasztott tojója volt csak képes erre eddigi ismereteink szerint. A kaliforniai kondor (Gymnogyps californianus) súlyosan veszélyeztetett faj, amelynek megmentése érdekében az elmúlt évtizedekben hatalmas erőfeszítéseket tettek, ennek köszönhetően felfelé ívelő a faj egyedeinek száma ma már. Míg 1982-ben csupán 22 egyede élt a fajnak, mára 525!
A fajmegőrzési program részeként minden egyes világra jött csibét felmérnek, a két hím kondor csibe egyébként a szaporítóprogramban jött világra. Érdekes módon a tojók ugyan együtt laktak hímekkel (a vadonban a nekik megfelelő párt megtalálva élethosszig tartó monogám kapcsolatban élnek), amelyek közreműködésével számos közös géneket hordozó, vagyis normál módon, apai közreműködéssel fogant csibe is született, ám e két esetben a csibék genetikai vizsgálata egyértelmű eredményt mutatott: nem voltak apai génjeik, csak egyedül az anyjukét örökölték.
Ez az eredmény, bár a szaporító programban fogságban tartott madarak körében tapasztaltak ilyet, azt sejteti, hogy esetenként a vadonban is előfordulhat, így fontos az, hogy a vadon élő madarak genetikai vizsgálatait továbbra is folytassák, ezzel vigyázva arra, hogy a madarak populációja a lehető legváltozatosabb génállománnyal rendelkezzen.
Ez volt az első alkalom, hogy kaliforniai kondor esetében bebizonyosodott a szűznemzés, és az első olyan dokumentált eset, amelyben olyan tojók szaporodtak e módszerrel, amelyek egyébként termékeny hímekkel folyamatosan együtt éltek. A bizonyítást az tette lehetővé, hogy az elmúlt 30 évben az összes ezen időszakban élt kaliforniai kondor genetikai anyagát rögzítették, így teljes körű összehasonlításra volt lehetőség. Sajnos egyik hím se élt túl soká, az első 2 évesen, a második 8 évesen pusztult el. A kaliforniai kondor egyébként akár 60 évig is élhet.