Szarvasgombát fogyaszt két madárfaj

A világon több száz különféle szarvasgomba létezik, a legtöbb fajuk csupán abban emlékeztet a méregdrága ínyencségre, hogy a föld alatt nő, és illatával válik vonzóvá a fogyasztói számára. Azonban az mindegyik szarvasgomba számára fontos, hogy szaporodni tudjon, vagyis, hogy valami állat, eddigi ismereteink szerint emlős, terjeszteni tudja a spóráit. Nemrégiben azonban madarakat is találtak, amelyek a szarvasgombák fogyasztói, és szaporítói.

A két, csak Patagóniában élő, ám ott elterjedt madár a Scelorchilus rubecula és a Pteroptochos tarnii megfigyelései során a Floridai Egyetem kutatója, Marcos V. Caiafa vezette csoport vette észre, hogy e madarak szándékosan megkeresik, kikapirgálják, majd jóízűen felfalják a helyi szarvasgombákat. A madarak ürülékének elemzéséből az is bizonyossá vált, hogy a két madár aktív terjesztője a szarvasgombák spóráinak. A kutatást részben a National Geographic Society támogatta, az eredményeket pedig a Current Biology szakfolyóiratban tették közzé.

A szarvasgombák igen fontos részei az erdőségek ökoszisztémáinak: a termőtest csupán a szaporodásuk eszköze, ám a gomba maga hatalmas, föld alatti, a növények gyökereihez kapcsolódó szövedéket, ún. mikorrhizát alkot. E mikroszkopikus gombafonalakból álló szövedék létfontosságú tápanyagokat ad át a fáknak, azok cserébe a gomba számára szintén létfontosságú cukrokat adnak, e kölcsönös előnyökön alapuló kapcsolat teszi lehetővé a stabil erdei életközösségek létrejöttét. Míg a felszín feletti termőtestet hozó gombák (például azok a kalaposak, amelyeket csapadékos időben gyakran láthatunk az erdőkben), a levegőbe tudják szórni spóráikat, s így a szél segítségével képesek terjedni, addig a föld alatti szarvasgombák ezt nyilvánvalóan nem tehetik meg.

A két patagóniai madár esetében korábban csak a rovarok, magok és gyümölcsök fogyasztása szerepelt ismert táplálékainak listáján. Egy korábbi, patagóniai erdőkben végzett, szarvasgomba fajokat érintő terepi munka során azt vették észre a kutatók, hogy a két madárfaj egyedei követik őket, és a kutatók által felturkált talajban keresgélik a gombákat és megeszik azokat. Láttak olyan szarvasgombát is, amelyben egyértelmű volt a madárcsőr nyoma. Ahhoz, hogy be is lehessen bizonyítani, a madarak valóban terjesztői ezeknek a gombáknak, a véletlenszerű megfigyelések nem voltak elegendőek, ezért begyűjtötték a madarak ürülékét a kutatók, majd azt DNS-vizsgálatnak vetették alá. A szarvasgomba DNS-ét mindkét faj ürülékében kimutatták, 42, illetve 38 százalékban. Emellett speciális mikroszkópos vizsgálattal magukat a spórákat is sikerült kimutatni.

A kutatók úgy vélik, Patagónia némely szarvasgombái kimondottan a madarak csábításához alkalmazkodtak evolúciójuk során, feltehetően ennek köszönhetően váltak feltűnő színűvé, amellyel egyes helyi bogyós gyümölcsökre emlékeztetnek. A kutatók következő vizsgálati témája az lesz, hogy vajon ez a bogyókhoz való hasonlóság valóban evolúciós hatásra következett-e be az érintett szarvasgombáknál.