Hogyan menekült meg a kihalástól a sávos bandikut?

A faj egykor Tasmaniában és Victoria állam déli részének jelentős területein élt, mára azonban nagyon visszaszorult. Ez részben a behurcolt ragadozók (legfőképpen a róka), részben az ember által elfoglalt földek miatt alakult így, ezért a kontinensen a kihalás szélére került az állat.

Azonban egy 3 évtizeden át zajló védelmi terv megvalósításával, úgy tűnik, sikerült megfordítani a folyamatot, a vadon élő egyedek száma 150-ről 1500-ra nőtt. A becslések szerint egykoron sok tízezer, de talán több százezer egyede is élt Ausztrália délkeleti részének füves területein. Mára e füves vadonnak alig egy százaléka maradt fenn.

A sávos bandikut vemhessége mindössze 12 napig tart, és 2 hónapnyi erszényben növekedést követően az anya elválasztja a kicsinyét, és alig egy hét múlva újabbnak adhat életet. Így évente akár 5 alkalommal is szaporodhat az állat.

Az állat a nappalokat fűvel bélelt, föld alatti fészkében tölti, majd éjszaka útra kel, rovarokat, férgeket vadászni. Victoria államban sokáig kihaltnak vélték, ám az 1980-as években egy városka határában  maroknyi állatra bukkantak. A kis közösségből 40 egyedet emeltek ki, és vontak be a tenyésztési programba. Ezek genetikai sokfélesége azonban igen alacsony volt, az első tenyésztési kísérletek során a belterjesség miatt hiányosan fejlődő állkapocs jelent meg egyes egyedeknél, ez pedig az állat zsákmányejtését ellehetetlenítette. Épp ezért változtatni kellett a stratégián: a tasmaniai fajtársaik segítségével sikerült néhány év alatt stabil genetikai állományúvá tenni a fajt. (A kontinensen és Tasmaniában élő sávos bandikut ugyanazon állatfaj két alfaja, 15 ezer éve, a jégkor végén különültek csak el, igen közeli rokonok tehát.)

A Mount Rothwell Biodiverzitási Központban szaporított állatokat ragadozómentes, védett, elkerített területeken engedték szabadon, a három ilyen terület sávos bandikut állománya meghaladja már az ezer egyedet. Néhány rókamentes szigetre is visszatelepítették a faj egyedeit, és úgy fest, birtokba is vették és szaporodnak a területeken.

A faj megmentéséhez anyagiakban Victoria állam kormánya 200 ezer ausztrál dollárral (ez kb. 46 millió forint) járult hozzá, de ezt az összeget számos intézményi- és magánadomány is tovább növelte.

A Smithsonian Magazine beszámolt egy másik kísérletről is. Ebben a bandikut visszavadítását kerítés nélkül próbálják meglépni, de a kis erszényesek így se maradnak védtelenek. Juhászkutyákat tanítottak be az őrzésükre: a kutyák feladata a rókák távol tartása úgy, hogy közben eszükbe se jut a bandikut űzése. A kísérletekben abruzzói juhászkutyákat alkalmaztak, ezek az állatok ugyanis már bizonyítottak más természetvédelmi projektben. Amellett, hogy a bandikutra vigyáznak, egyúttal a füves élőhelyen a bandikuttal osztozó juhokat is őrizhetik.

Három ilyen legelőn összesen 40 bandikutot engedtek szabadon 2020-ban, és bár a kihelyezett kameracsapdák felvételein meg-megjelentek a rókák, azok sose maradtak a területen. A rókák tudják, hogy a territórium a kutyáké, ezért meg se próbálnak hosszasan időzni, csak gyorsan áthaladnak. A bandikutok szaporodását is sikerült követni, ám egyelőre nem tudni, mennyire sikeres ez a kísérlet, ez majd hosszabb távon dőlhet el.

A sávos bandikut státusát 2013-ban „vadonban kihalttá” minősítették, azonban a tenyésztési és visszavadítási program sikerének köszönhetően 2021. októberében már csak „veszélyeztetett” státusú minősítést kapott. Ez volt az első eset, hogy egy ausztrál állat természetvédelmi státusát alacsonyabb veszélyeztetettségi szintűvé állították vissza.