Utasszállítóval repült 30 orrszarvú
A dél-afrikai szélesszájú orrszarvúkat Ruandába telepítették át.
Egy Boeing 747-en utazott Dél-Afrikából Ruandába 30 szélesszájú orrszarvú – számol be az AFP. A fenyegetett faj ennél több példányát még nem telepítették át egyszerre.
Az állatok nagyjából 3400 kilométert utaztak a Phinda Magán-Vadrezervátumból egy olyan program keretében, melynek célja az állomány helyreállítása. A faj egykor rendkívül gyakori volt Afrika szubszaharai részén, az európai vadászok miatt ugyanakkor jelentősen megcsappant a populáció.
Az orrszarvúak 40 órán át utaztak a kelet-ruandai Akagera Nemzeti Parkba. Peter Fearnhead, az African Parks jótékonysági szervezet igazgatója szerint nyugtatót kellett használniuk, hogy csökkentsék az állatokat érő stresszt. Az egyedeket egy különjárattal szállították.
Az orrszarvúkat egyelőre két hatalmas, füves területen zárták el, később azonban szabadon közlekedhetnek majd a parkban. Itt sokkal nagyobb biztonságban lesznek, mint Dél-Afrikában, ahol az orrvadászat súlyos problémát jelent.
A hasonló áttelepítések nem kockázatmentesek. Egy 2018-as áttelepítés során hat keskenyszájú orrszarvú költöztettek Csádba, néhány hónapon belül azonban négy példány is elpusztult.
A szélesszájú orrszarvú mérsékelten fenyegetettként szerepel a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján. Két alfajából az egyik, az északi, szinte teljesen eltűnt: már csak két nőstény maradt. A szakértők mesterséges megtermékenyítéssel próbálják megóvni az állatot.