Felfedezték az első valóban 1000 lábú ezerlábút

Lehet, hogy van, aki úgy hiszi, a százlábú és az ezerlábú pusztán a lábai számában különbözik, holott, bár mindegyik az ízeltlábúakhoz tartozik, jócskán akadnak különbségeik. A százlábúaknak testük minden egyes lapított szegmensének oldalán látható 1-1 pár láb, az ezerlábúaknak kerek szegmensenként két pár, a test alatt tartott lábuk van. Míg a százlábúak igen gyorsan rohanó ragadozók, addig az ezerlábúak lassú, kényelmes állatok, és szigorúan növényevők. A becslések szerint kb. 8000 féle százlábú, és kb. 80 000 féle ezerlábú lehet a világon, ezeknek csak egy töredékét ismerjük. A neve ellenére az ezerlábúak közt eddig a legtöbb lábat viselő faj is „csak” 750 lábú volt azonban.

Nemrégiben egy új, föld alatt élő ezerlábú fajt találtak, amely ebből a szempontból igazán ezerlábúnak tekinthető, mivel a lábainak száma meghaladja az ezret: 1306, az állat az Eumillipes persephone nevet kapta. A felfedezésről a Scientific Reports tudományos folyóirat számolt be.

Az állatnak ennyi lábhoz tiszteletre méltóan hosszúkás test is jutott, a nem egészen egy milliméteres vastagsághoz 55 milliméter (hím) és 96 milliméter (nőstény) hossz járt. A rekorder lábat egy nőstény viselte – és igen, a vele foglalkozó kutató módszeresen megszámlálta a lábacskákat.

Miért ilyen kis cérnaszál ez az állat? Az egyébként ausztrál ezerlábú a felszín alól került elő, és a szuperképessége az, hogy vékonyka testével könnyedén befúrja magát a talajba, innen a neve is. Az „Eumillipes” azt jelenti, valódi ezerlábú, a név második felét pedig a görögök „részmunkaidőben” alvilági istennője, Perszephoné után kapta, utalva ezzel a félig föld alatti életmódjára. Az ugyan nem derült még ki, hogy mivel táplálkozik az állat, ám a hasonló életmódú rokonai alapján azt feltételezik, hogy a talajban élő gombákkal. Az állat élőhelyén a felszínen ugyan akár 46 Celsius-fokos hőség is lehet, ám azokban a talajbéli mélységekben, ahol ez a rekorder ezerlábú él, a barlangokhoz hasonlóan állandó 22 Celsius-fokos hőmérséklet uralkodik, ilyen langyos a talajvíz is. Az állatra először ásványtani kutatások során készített, 60 méter mély furatokban találtak rá, e felszín alatti életmódja miatt hiányzik a szeme, és a kültakarója is színtelen. Az állat egykor (évmilliókról beszélünk), amikor Nyugat-Ausztrália még sokkal hűvösebb és csapadékosabb hely volt, a felszínen élhetett, azonban, sok más itt lakó állattal egyetemben bevonult a föld alá a felmelegedéssel, és teljes körben alkalmazkodott a felszín alatti életmódhoz. A talaj mélyén lévő szemcsés rétegeket kedveli, ahol a szemcsék közt kialakuló hézagokat használja járatként. Az egészen vékonyka test és az egészen mini lábacskák ehhez alkalmazkodtak, és talán azért vált extra hosszúvá az állat, hogy a lábai mennyiségével ellensúlyozza a kis méretük miatti kisebb hajtóerőt.

A frissen felfedezett állatot a bányászat fenyegetheti, mert bár élőhelye félsivatagos, bozótos terület, ahol a felszínen semmit se lehet kezdeni, ez Ausztrália arany-, nikkel- és számos más ásványkincsének igen fontos lelőhelye, ahol egyébként bolygónk legősibb, 2,6-4,4 milliárd éves kőzeteiből is ízelítőt kaphatunk. Azonban a bányászat miatti fúrások egyúttal a föld alatti élővilágba is bepillantást engednek, így könnyen lehet, hogy más, hasonló életmódú állatok is élnek még itt, és talán egyszer majd ezeket is felfedezhetik.