Eleonóra, Zelmira, Péter2024. február 21., szerda
Természet

Bemutatták az év természetfotósát

2021.12.21.NG
National Geographic Magyarország

Terje Kolaas egy drón segítségével örökített meg egy kivételes jelenetet.

Forrás: Terje Kolaas / Nature Photographer of the Year

Bemutatták Az év természetfotósa (Nature Photographer of the Year, NPOTY) 2021-es nyertesét. A pályázatra idén 97 országból több mint 21 ezer kép érkezett, ami rekordnak számít.

A végső győztes a norvég Terje Kolaas lett, aki egy csoport rövidcsőrű lúd vonulását örökítette meg. Tony Wu, a zsűri tagja szerint a fotó azonnal megragadta a figyelmüket, főként az egészen új perspektíva révén. A kép egy drón segítségével készült, az állatok megjelenése arról árulkodik, hogy a madarak nyugodtak voltak. Kolaas elmondta, a jelenetet többszöri próbálkozás után, 2020 áprilisában tudta dokumentálni.

A verseny egyéb kategóriájának győzteseit is ismertették. A fiatal fotósok között a svájci Levi Fitze végzett az első helyen, aki egy fiatal alpesi kőszáli kecskéről készített felvételt. A kép az állat gondtalan életét szemlélteti.

Forrás: Levi Fitze / Nature Photographer of the Year

 

A Fred Hazelhoff-portfóliódíjat az amerikai Lea Lee Inoue-nak ítélték oda. A fotós egy kerekfarkú ürge család mindennapjait követte nyomon.

Forrás: Lea Lee Inoue / Nature Photographer of the Year

 

A zsűri dicséretben részesítette Daróczi Csaba, Földi László, Kártyás Gergő, Kovács Norbert, Potyó Imre fotóit. A képek ezen a linken láthatóak.

 

A 2022-es versenyre december 27-től lehet nevezni, a pályázat május 2-án fog lezárulni. Emellett január 18-tól március 18-ig a közönség tagjai is szavazhatnak majd kedvenc képeikre.

Új óriáskígyófajt azonosítottak Amazóniában

Új óriáskígyófajt azonosítottak Amazóniában

A világ leghatalmasabb kígyóit, a zöld anakondák közé tartozó állatokat őslakosok segítségével találták meg a szakemberek.

A világ egyik legszebb helye

A világ egyik legszebb helye

A világ egyik legszebb pontját láttam a magasból: a Great Blue Hole (Nagy Kék Lyuk), a világ legnagyobb víznyelője, amely a Karib-tengerben található, Belize partjaitól 70 kilométerre.

Sokkal többféle korall létezik, mint tudtuk

Sokkal többféle korall létezik, mint tudtuk

A korallzátonyok védelme különleges módszert igényel a korallok fajgazdagsága miatt.

A macskabagoly színe

A macskabagoly színe

Hazánkban is gyakori faj a macskabagoly, amelynek tollazatáról különös felfedezést tettek finn kutatók.

Aszály segítheti a kétéltűeket pusztító kórt

Aszály segítheti a kétéltűeket pusztító kórt

A világ kétéltűi számára végzetes gombabetegség, a Batrachochytrium dendrobatidis (Bd) ellen a békák bőrének természetes mikrobiomja védelmet nyújt, azonban aszályban sérül a mikrobiom.

National Geographic 2024. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

16 500 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket