Európa legkisebb harkályféléje

A vidéki és nagyvárosi kertekben a tél folyamán gyakran megfigyelhető egy veréb nagyságú harkályfaj a kis fakopáncs (Dendrocopos minor).

A 14,5 cm nagyságú madár Európa legkisebb harkálya. Ebben az időszakban leggyakrabban halk kopogtatásával hívja fel magára a figyelmet, miközben a fák kérge alatt, apró rovarok után keresgél. Téli kóborlása alkalmával gyakran társul vegyes cinegecsapatba.
A hím fejteteje élénk piros színű, míg a tojó a fején nem visel vörös sapkát, ahogy felvételünkön is látható. A madár háta fekete, sűrű fehér harántsávozással. A hasi oldal koszos fehér, hosszanti fekete sávozással. Faroktollai feketék, a szélsők részben fehérek. Hegy és dombvidéki faj, de a sík területeken is megtalálható. Főleg a puha fafajokat kedveli, a leggyakrabban juhar és nyárfába vájja odúját, ennek következtében az ártéri puhafás ligeterdők gyakori madara.

A kis fakopáncs decemberben kezd dobolni, majd később ez gyakoribbá válik. A harkályok a dobolással csalogatják magukhoz a párokat. Erre a célra egy olyan faágat választanak amely jól felerősíti a hangokat, így a hang minél távolabbra elhallatszik. A költési időszak alatt pedig – általában a hím – dobolással jelzi a környéken lévő pároknak a költőterület határát, a revír foglaltságát.

Az erdőgazdálkodásnak fontos szerepe van a faj védelmében. A száraz és korhadt fák meghagyása kiváló élőhelyet teremtenek a harkályok számára.
Magyarországon a kis fakopáncs védett faj, eszmei értéke 50 000 Ft.