2021. december asztrofotója: Az év üstököse
A hónap végére hosszú csóvát eresztett égi vándor hazánkból a kép készítésekor mutatta legszebb arcát.
Majzik Lionel hosszú várakozás után, 2021. december 4-én hajnalban észlelte először a Pest megyei Tápióbicskéről a C/2021 A1 (Leonard)-üstököst. Az év kométájának megörökítésétől az egész heti fáradtság és a -6 Celsius-fok sem tántorította el.
Az üstökös 2021 decemberének első napjaiban az előrejelzéseknek megfelelően fényesedett, ami kissé meglepő is volt, hiszen ezek az objektumok mindenről híresek, csak épp nem arról, hogy a fényességük ilyen pontosan kiszámítható. 2021. december 4-én, az akkor 62 millió kilométerre található üstökös fényességét a fotográfus 6,5 magnitúdóra becsülte, vagyis egyáltalán nem volt szabad szemmel látható, de egy kisebb binokulár segítségével könnyen felfedhető lett. A fotón kimért nagyjából másfél fok hosszan követhető csóva a valóságban kb. 1,5-2 millió km hosszan nyúlhatott el a Naprendszerben. A kóma és a csóva jellegéből adódóan inkább gáz-, mintsem porkibocsátás jellemezte.
Az amerikai Gregory J. Leonard által felfedezett kométát, csak néhány alkalommal lehetett hazánkból észlelni. A fotósnak 2021. december 17-én, a napnyugtát követően sikerült még elcsípnie a halvány és addigra már halványuló foltot. Az igazi show csak ezután következett, de sajnos csak a déli félgömb lakói számára. Az üstökös december második felében háromszor is egy-egy jelentős fényesedéssel járó kitörésen esett át, amelynek hatására a déli országokból szabad szemmel is megfigyelhetővé vált. A csóvás vándor 2022. január 3-án kerül majd legközelebb a Naphoz, ami a keringési pályájára olyan hatással lesz, hogy a kométa véglegesen el fogja hagyni a Naprendszert.
A bemutatásra került felvétel nyersanyagát felhasználva egy animáció is készült, ami jól szemlélteti az üstökös elmozdulását.