A lengyel határfal kettévágja az európai bölények életterét

A Białowieża-erdő, amely Európa legnagyobb síkvidéki őserdeje, több mint 12 ezer állatfajnak ad otthont, köztük az ikonikus európai bölénynek is. Az ősi, egykor egész Európában elterjedt síkvidéki erdő, amelynek utolsó jelentős méretű maradványa a Białowieża, biodiverzitási szempontból különleges jelentőségű, bioszféra-rezervátum, és Natura 2000-es terület. Sajnos azonban hiába pótolhatatlan az erdőség, a politika itt is hatással van az életre: a Lengyelország és Fehéroroszország közti határ az erdőn keresztül húzódik. A lengyel kormány pedig falat tervez ezen a határvonalon felhúzni, amelynek az volna a célja, hogy megakadályozza a kelet felől érkező migrációt.

A Varsói Egyetem és a Lengyel Tudományos Akadémia három munkatársa nemrégiben a Science-ben írt egy értekezést arról a veszélyről, amelyet a fal felhúzása jelent az élővilág számára, erről pedig a The Conversation számolt be.

Az erdő magját egy olyan ősi, háborítatlan környezet jelenti, ahol a fák haláluk után az életet szolgálhatják tovább, kidőlve mohák, zuzmók, gombák, gerinces és gerinctelen állatok sokasága számára jelentenek otthont, táplálékot. Az erdőt az országhatár mindkét oldalán vaddisznók, hiúzok, bölények, farkasok lakják. Jelenleg a határon egy 2021-ben felhúzott, 130 km hosszú, ideiglenes, 2,5 méteres szögesdrótkerítés van. Ha felhúzzák az ennek a helyére tervezett, 5,5 méter magas tömör falat, az mindezen állatok mozgását megakadályozza, és még azt is, hogy a fehérorosz részről a medvék visszataláljanak a lengyel részbe, s újra meghódítsák egykori élőhelyüket. Ez a magasság már az olyan, alacsonyan szálló madarak röptét is akadályozza, mint a nyírfajd. A fal emellett az inváziós növények megjelenésének kockázatával is jár (mind minden beavatkozás a természetbe), továbbá zajt, fényszennyezést is jelent majd, és az erdőben már így is megjelent szemét (legfőképp műanyag) további gyarapodását.

A fal leginkább arra hasonlít, amelyet az USA-Mexikó határának egyes részein épített, az azon elhelyezett kamerák segítségével egyértelművé vált, hogy sokkal inkább akadályozza a vadállatok mozgását, mintsem az emberekét… Míg az emberek könnyedén építenek alagutat, vagy rámpát a kerítésen keresztül, addig az állatok erre képtelenek.

Friss farkas-lábnyomok a Białowieża-erdőben.

Forrás: Wikimedia Commons

Bár nincsenek európai szabványok a határokon felállított kerítésekre, azt tudjuk, hogy például a horvát–szlovén határon kilométerenként 0,12 patás vad pusztul el (vagyis 10 kilométerenként 1,2 állat az átlag pusztulás), a magyar–horvát határszakaszon ugyanez a szám az építést követő első bő két évben 0,47 volt (10 kilométerenként 4,7 patás, vagy mondjuk egyszerűbben: mintegy két kilométerenként egy őz vagy szarvas). A tapasztalatok alapján e kerítéseknél gyakran nagy csapatokban voltak őzek, ami egyrészt a betegségek terjedését elősegítő tényező.

A világon jelenleg 32 ezer kilométernyi határkerítés vagy fal létezik (összevetésül az Egyenlítő 40 ezer kilométer), és az elmúlt évtizedekben jelentősen nőtt a hosszuk. Egy 2021-es tanulmány szerint közel 700 emlősfaj számára jelent e kerítések miatt gondot az, hogy a szokásos területeiket bejárják, ez pedig egy melegedő klímájú bolygón további terhet ró az élővilágra. Nem utolsó sorban, a falak által szétválasztott populációk közt nincs géncsere, ami pedig az alkalmazkodáshoz szükséges lehetőségeket szűkíti be, s elősegíti a belterjesség kialakulását.

A lengyel kutatók megjegyezték, a határ miatt eddig is nehéz volt fehérorosz kollégáikkal közösen dolgozni, ezt a fal megépítése tovább nehezíti. Bár az élővilág számára, megfelelő információk birtokában megoldást jelentene az ellenőrzött átjárók biztosítása, ám a lengyel tervek közt nem szerepel ilyesmi. A falak, ma már jól ismert, természetvédelemmel ellentétes hatásaival szemben a nemzetközi közösségeknek fel kellene lépni, és ahelyett, hogy újabb falakat emelünk, át kellene gondolni, mi is a szerepük voltaképp a határoknak.