2022-ben az év madara a zöld küllő

A zöld küllő lett az év madara a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) internetes szavazása szerint.

Az MME 1979-ben indította el az Év madara akciót, melynek célja természetvédelmi problémákkal érintett fajok, madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. A több mint négy évtizede futó program legutóbbi állomásaként, a tavalyi év nyarán ismét a lakosság választhatott három faj – kékbegy, vörös gém, zöld küllő – közül. Az internetes szavazáson a legtöbb voksot, a gyakori harkályféle, a zöld küllő kapta, így idén ez a faj az év madara – közölte az egyesület hétfőn az MTI-vel.
A zöld küllő szajkó termetű, 30-36 centiméteres madár, szárnyfesztávja a fél métert is elérheti. A faj fő elterjedési területe Európa lomboserdő-övezete, élőhelyigénye miatt kimondottan jól érzi magát a településeinken, az idős faállományú parkokkal tarkított nagyvárosokban is.
A harkályok klasszikus rovarlárva tápláléka mellett a zöld küllő inkább a hangyákat kedveli (kifejlett rovarok, lárvák és bábok is), ezeket a talajról szedi fel, de hosszan kiölthető nyelvével mélyen a járatokba utánuk tud nyúlni.
Maga ácsolta odúban költ, évente egy, általában 5-7 tojásból álló fészekaljat nevel. Állandó madarunk, a párok alapvetően egész évben, a nyugalmi időszakban is a költőterületükön vagy ennek közelében maradnak, a fiatalok többnyire nagyobb távolságokra kóborolnak.
Védett madár, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.
Országos állománya 8-12 ezer párra tehető és ez az állomány stabil-enyhén emelkedő. Idősebb fákhoz kötődő életmódja és szaporodása miatt a fakivágás, a mezővédő erdősávok felszámolása veszélyezteti.
Sík vidéken elhagyott odúját szívesen foglalja el a fokozottan védett szalakóta, így közös élőhelyükön a jelenléte kiemelten fontos.
Mivel a lakott területeken is jól érzi magát, ráadásul állandó madár, a madárbarátok egész évben vendégül láthatják a zöld küllőket az MME honlapján kidolgozott „harkálykerti” megoldásokkal.