Leonardo DiCaprióról neveztek el egy új növényfajt

A színész nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az érintett erdőben ne indítsák el a fakitermelést.

A brit Királyi Botanikus Kertek munkatársai egy új fafajt fedeztek fel Kamerunban – számol be a BBC. A szakértők úgy döntöttek, a növényt az Oscar-díjas Leonardo DiCaprióról nevezik el, mivel a színész hozzájárult az érintett esőerdő megóvásához.
Az Uvariopsis dicaprio egy olyan erdőben fordul csak elő, amely lenyűgöző biodiverzitásáról ismert. Ez az Ebo, amely Kamerun nyugati részén húzódik. Dr. Martin Cheek, a csapat tagja szerint DiCapriónak komoly szerepe volt abban, hogy nem indították el a fakitermelést a térségben.

Az Ebo az egyik legnagyobb, viszonylag érintetlen esőerdő Közép-Afrikában, éppen ezért a kutatók és a természetvédők között is komoly felháborodást okozott, amikor bejelentették, hogy egy részében elindul afakitermelés. Egy nemzetközi szakértői csoport, a kormánynak címzett levélben, hívta fel a figyelmet a hibás döntésre, a dokumentum pedig DiCaprio révén, az ő közösségi oldalain jutott el milliókhoz. A kutatók szerint a köz bevonása kulcsfontosságú volt a kampányban. A kormány végül felhagyott a tervvel, igaz, az erdőt egyelőre nem nyilvánították nemzeti parkká.
Ez a fa az első növény, amelyet a brit Királyi Botanikus Kertek szakértői 2022-ben hivatalosan leírtak. Előző évben több mint 200 növény és gomba felfedezéséről számoltak be, az újonnan felfedezett fajok közül több a kihalás szélén áll. A most leírt kis trópusi örökzöld jellegzetessége törzséből növő sárga virágok. A növény csak az erdő egy kis részén fordul elő, és súlyosan veszélyeztetett. A tudományos leírás a PeerJ weboldalán jelent meg.