Az erszényes ördög a világ legfinnyásabb dögevője

Azoknak az állatoknak, amelyek étrendje jórészt dögökből áll, nem kellene válogatniuk, hisz minden eléjük kerülő falat ajándék.

A világ dögevői mindent felfalnak, azonban, amint egy újonnan közzé tett kutatásból kiderül, a tasman ördögök (Sarcophilus harrisii) nem. Az Ecology & Evolution szakfolyóiratban bemutatott kutatási eredmény szerint szinte minden egyes erszényes ördög saját, egyedi ízléssel rendelkezik, vagyis igencsak válogatósak.
Az ausztrál kutatók 71 vadon élő tasman ördög étkezési szokásait tanulmányozták Tasmania hét, különböző helyszínén. Ezt úgy tudták felmérni, hogy minden egyes állat egyetlen bajuszszálát izotópelemzés alá vonták. Az elfogyasztott táplálékból azok jellemző stabil (nem radioaktív) izotópjai beépülnek a fogyasztó testébe, és kimutathatóak akár egy ilyen kicsiny mintából is.
Meglepetésként érte kutatókat az elemzések eredménye: csak kb. az ördögök tizede élt általános diétán, vagyis minden tizedik erszényes ördög falt fel minden eléje kerülő táplálékot. A 90 százalékuk viszont a saját „kedvenc ételeiket” fogyasztották, vagyis egy-egy adott állattípushoz ragaszkodtak.
A kutatók persze az eredmény kapcsán feltették a kérdést: vajon Ausztrália ezen különös állata miért nem ugyanolyan módon táplálkozik, mint a világ többi dögevője? Arra jutottak, hogy ez feltehetően annak köszönhetően alakult ki, hogy Tasmania területén (amely ma az utolsó természetes előfordulási helye – egyelőre – a fajnak) versenytársak, vagyis más dögevők és húsevők híján egyszerűen megtehették, hogy finnyássá váljanak. Egy hasonló életmódú állatnak például Afrikában rengeteg a versenytársa, így tényleg rákényszerül, hogy bármit elfogyasszon. A tasman ördög viszont a vadon királya Tasmania területén, egyedül a fajtársak lehetnek vetélytársai, és így megengedheti magának, hogy csupán a kedvenc ételét eszi meg.
Különös módon azok a tasman ördögök voltak a legkövérebbek, amelyek a leginkább válogattak az elfogyasztott élelemben.