Kulturális és természeti értékek megőrzéséért dolgozik a National Geographic Társaság

A „földrajzi tudás gyarapításának és terjesztésének elősegítése érdekében” alakították meg 1888. január 13-án Washingtonban.

Az alapítók között harminchárom férfit üdvözölhetünk, akik között találhatunk földrajztudósokat, felfedezőket, tanárokat, jogászokat, térképészeket, katonatiszteket és bankárokat is. Egy valami azonban összekötötte őket: céljuk volt a legtágabb értelemben vett földrajzi ismeretek mindenki számára elérhetővé válása. A társaság első elnökének Gardiner Greene Hubbardot választották meg, aki jogászként és filantrópként is tevékenykedett – írja a History.com.
A vállalkozás egalitárius eszméjeként fogalmazták meg a következőket: „gyarapítani és mindenki számára elérhetővé tenni a legtágabb értelemben vett földrajzi ismereteket a világ kulturális és természeti értékeinek megőrzésével”. Végül ez vált az elkövetkező száz évben a National Geographic Társaság alapelvévé.
Kilenc hónappal a társaság megalakulása után, 1888. októberében jelentették meg a National Geographic magazin első számát. Az elnöki posztot egy évvel később, 1898-ban vette át Alexander Graham Bell, a nagyhírű feltaláló képességeinek és energiájának jelentős részét a National Geographic népszerűsítésére fordította. Első intézkedései között megküldte a folyóiratot mindenkinek, aki a National Geographic Társaság tagja lett, miközben új szerkesztőt nevezett ki a lap élére. A 23 éves tanár, Gilbert H. Grosvenor néhány év alatt 1000-ről 2 millióra növelte a példányszámot: irányításával a National Geographic tudományos földrajzi folyóiratból a való világot föltáró lappá vált.
Napjainkban a National Geographic Társaságnak 10,5 millió tagja van, és a tagság mintegy ötöde a nem angol nyelvű kiadások olvasója. A társaság több mint ötezer nagy tudományos projektet és expedíciót támogatott, köztük Robert E. Peary és Richard E. Byrd amerikai felfedezők sarki expedícióit, Howard Carter brit régész Tutanhamon sírjának felfedezését Egyiptomban, a francia tengerkutató és felfedező, Jacques-Yves Cousteau kutatásait, Jane Goodall brit etológus csimpánzokkal és Dian Fossey amerikai zoológus gorillákkal végzett munkáját, valamint a Titanic óceánjáró roncsának feltárását.