Ugyan színpompás ez az ugrópók, de saját színében nem gyönyörködhet
Az ugrópókok közül számtalan faj a párválasztásban fontos ragyogó színeket visel, ám egyik fajuk ennek ellenére is képtelen a saját színét észlelni.
A Cincinnati Egyetem számolt be arról a kutatásról, amelyben egy különösen szép színű ugrópók, a Dél-Európában és Észak-Afrikában elterjedt Saitis barbipes látását vizsgálták. E faj hímjeinek ragyogó pirosak a lábaik és a fejük teteje, s e színek eddigi ismereteink szerint hozzájárultak a kifinomult udvarlási szertartásaikhoz.
A kutatócsoport a pók szemének fényérzékelő sejtjeit vizsgálta meg, s ebből kiderült, hogy az állatka kiválóan lát ultraibolya tartományban, zöldben és kékben, azonban semmi nyomát nem találták annak, hogy a vöröset is érzékelné!
„Eddig azt feltételeztük, hogy a színeket a kommunikációban használják. Azonban nem találtuk bizonyítékát a látórendszerükben annak, hogy érzékelnék ezeket a színeket” – mondta David Outomuro, a kutatás vezetője.
A kutatók Szlovéniában gyűjtötték be a pókokat, majd egy német laborban, valamint a Cincinnati Egyetemen végezték el a vizsgálataikat. Nem találtak se a vörösben érzékeny retinasejteket, se olyan színszűrőt, amely ezt más színérzékelőnél lehetővé tenné.
Találtak azonban a pókokon olyan foltokat, amelyek elnyelik az ultraibolya fényt, és ezért zöldnek tűnnek a többi pók szemében. Az élénk piros színt egymáson e pókok valószínűleg feketeként érzékelhetik, hasonlónak láthatják, mint az egyébként is fekete testrészeiket. (A faj nőstényei, ahogy ez az ugrópókoknál is megszokott, nem színpompásak.)
Az persze ebből nem derült ki, hogy akkor miért is van olyan szép élénk piros színe a faj hímjeinek. Az állatok számtalan célra használnak élénk színeket, a fajtársakkal való kapcsolattól kezdve a ragadozóik elriasztásáig, ám a puszta színekből nem mindig világos, hogy mi célt is szolgálnak.
A kutatók arra jutottak, hogy a kis ugrópók esetében ez a különös színpárosítás a rejtőzködést szolgálhatja. „Azok a ragadozók, amelyek érzékelik a vöröset, a normál látástávolságukban a pók piros és fekete színfoltjait összemosódva látják, barnás árnyalatként, amellyel pedig a pók könnyen beleolvadhat a lehullott levelekből álló környezetébe” – magyarázta Cynthia Teodore, a kutatásban részt vett hamburgi szakember, a The Science of Nature-ben megjelent tanulmány rangidős szerzője.
Rengeteg más ugrópók, köztük a kimondottan drapp színűek is, kiválóan látja a vöröset. A most felfedezett különc arra hívja fel a figyelmünket, hogy az állatok mennyire eltérően látják a világot mint mi. Például az ember nem érzékeli az ultraibolyát, ám a naptej, amivel bekenjük magunkat, elnyeli ezt. Ha egy UV-ben látó idegen lény megvizsgálna minket, feltehetné a kérdést: „Miért festik be magukat az emberek UV-t elnyelő festékkel, amikor a strandra mennek?” Az állatok látásának vizsgálata segít megérteni olyan dolgokat, hogy egy madár miért repül neki egy üvegablaknak.