Vadászat közben videózott a pingvin

A madár a hátára erősített kamera segítségével rögzítette a víz alatti világ eseményeit, saját maga és más madarak táplálkozását.

Január 20-án van a Figyeljünk a Pingvinekre Nap, vagyis az a nap, amelyet arra szánnak, hogy felhívják a figyelmet a pingvinekre, legyen szó múzeumról, oktatási intézményről, vagy épp állatkertről. Erre az alkalomra tette közzé a Wildlife Conservation Society (WCS – Vadvédelmi Társaság) azt a felvételt, amelyet egy szamárpingvin (Pygoscelis papua) hím készített, a hátára erősített kamera segítségével saját magáról, vadászat közben.
A videóban megfigyelhetjük, amint a madár többször lemerül és bevág a szardínia rajba, meglepő sebességgel és ügyességgel, s közben időnként le is nyel egy-egy halat. Néha láthatunk másik pingvineket is, illetve kormoránokat, albatroszt is.
A felvételt Tűzföld egyik szigete, a Beagle-csatornában fekvő Isla Martillo közelében készítette a madár, némi emberi segítséggel persze. A kamerát a Tawaki Projekt adományozta, azzal a céllal, hogy a pingvinek viselkedését tanulmányozhassák a segítségével, az Antarktiszi Kutatási Alapítvány, a WCS Argentína, és az argentin Déli Kutatóközpont szakembereinek munkája révén. A kutatásban az argentin szamárpingvinek és az új-zélandi sárgaszemű pingvinek (Megadyptes antipodes) életmódját, vadászati stratégiáit hasonlítják össze. (A „tawaki” a fjordlandi pingvin, Eudyptes pachyrhynchus maori nyelvű neve, a projekt eredetileg e madár megfigyelésére indult.)
Bár a szamárpingvin alapvetően a tengerfenék közelében vadászik, a felvételekből kiderült, hogy amikor belefutnak egy halrajba, nem hagyják ki a táplálkozási lehetőséget.
Andrea Raya Rey, a pingvinkutató csoport tagja elmondta, azt eddig is tudták, hogy a tengeri madarak számára rendkívül fontosak a szardíniarajok, azonban most a pingvin kamerájával ennek fontos bizonyítéka is született. „A kamerát csak egyetlen vadászkörút idejére helyeztük a pingvin hátára, amint visszatért a partra, levettük róla.” A pingvin ezután háborítatlanul folytatta az utódgenerációról való gondoskodást.