Javult a királylepkék helyzete

A lepkefaj nyugati populációja 2021-ben csak 2000 egyedet számlált, idén közel negyedmilliót.

A királylepke (Danaus plexippus) két populációból áll, a keleti jelenti a nagyobb tömeget, ez a Sziklás-hegységtől keletre lévő területeken él, míg a nyugati a Sziklás-hegységtől nyugatra eső régiókban. A két populáció másutt is telel: míg a keletiek Mexikóban gyűlnek össze, addig a nyugatiak Kalifornia hegyeiben. Ez utóbbi helyen zajlott le nemrégiben a lepkeszámlálás, amelynek eredményét a Xerces Társaság tette közzé.
A lepkék e csoportja néhány évtizede még milliós nagyságrendű volt, ám, a keleti populációnál is nagyobb mértékben zuhant az egyedszám, 2020-ban kevesebb mint 2000 telelő lepkét sikerült megszámlálniuk az önkénteseknek. Az 1980-as évekhez képest 95 százalékkal zuhant a lepkék egyedszáma.
Idén azonban a telelő egyedszám megtöbbszöröződött: 247 237 nyugati királylepke pihent Kalifornia erdőségeiben! A szám ugyan még mindig rendkívül messze van az évtizedekkel ezelőttitől, ám reményre ad okot. Emma Pelton, a társaság királylepke programjának vezetője elmondta: „Nagyok sok különböző környezeti tényező befolyásolja a lepkék élőhelyén a körülményeket, így nem lehet egyetlen, a létszámnövekedés mögött rejlő okot megnevezni, de talán arra reményt ad, hogy még tehetünk valamit a megmentésükért.” 2016 óta a mostani a legmagasabb egyedszám a nyugati populációban!
A felmérés azt mutatta, hogy változott a lepkék telelési helye, például korábban egy jelentős kolónia töltötte a hűvösebb évszakot San Francisco környékén, idén ott csupán 600 példányt találtak. Más helyszíneken viszont jelentősen nőtt az egyedszám a korábbiakhoz képest.
Rekordot döntött a felmérésben résztvevő önkéntesek száma is, így a korábbinál több lehetséges telelőhelyet is tudtak felmérni, köztük 5, eddig ismeretlenre is rábukkantak, amelyeken összesen 7000 lepkét találtak.
A lepke megmentéséhez számos tennivaló akad: védeni kell a telelőhelyeket, csökkenteni a vegyszerhasználatot, ültetni kell a tápnövényt jelentő selyemkórókat, illetve a kifejlett lepkék számára fontos nektáradó virágokat. „A rovarok elképesztően rugalmasak tudnak lenni, ha lehetőséget kapnak rá” – mondta el Scott Hoffman Black, a Xerces Társaság igazgatója. „Mindenkinek van feladata ebben, legyen az beporzóbarát növények telepítése, vagy épp a rovarirtók használatának kerülése a saját kertben, illetve ezeknek, a királylepke-barát lépéseknek a népszerűsítése a szomszédoknál, közterületeken, vagy épp a kertészetekben.”