Ábrahám, Rókus2022. augusztus 16., kedd
Természet

Az agutinak túl büdös az ocelot

National Geographic Magyarország

Egy felmérés szerint ez az őserdei rágcsáló, az aguti, nem táplálkozik azokon a helyeken, ahol az ocelot vizeletének szaga érződik, s ez az erdő összetételét is befolyásolja.

Forrás: Inaturalist

 

Ahogy az ember étvágyát is könnyen elvehetik a stresszes helyzetek, úgy az állatok is hasonlóan reagálhatnak ezekre. A Smithsonian Trópusi Kutatóintézet és a Panamai Egyetem szakemberei nemrégiben azt vizsgálták meg, hogy miként hat a ragadozóktól való félelem az aguti (Dasyprocta leporina) étvágyára. Az aguti kedvenc eledele egy bizonyos pálmafa termése, amelyet a fa alatt szeret elrágcsálni. Az agutik azonban rettegnek a macskaféléktől, joggal, mivel a fő ragadozójuk az ocelot. Az ocelot (Leopardus pardalis) a territóriumát ürülékével és vizeletével jelöli meg, ezt pedig az aguti felismeri, s amint a vizsgálatokból kiderült, el is kerüli, még akkor is, ha éhes.

A kutatók kameracsapdákat helyeztek ki, illetve megjelölték a pálma földre hullott terméseit, s így mérték fel, hogy merre táplálkoznak az agutik. A felvételek és az adatok elemzéséből az derült ki, hogy nem ettek az ocelotok által gyakran látogatott helyszíneken, különösen az esős évszakban, amikor több élelem állt rendelkezésre, azonban a száraz, élelemben szegény évszakban már nem válogattak. A kísérlet folytatásában kiderült, hogy az ocelot vizeletének szaga önmagában kiváltja ezt az elkerülő magatartást az aranybarna bundájú rágcsálóknál.

Mivel az aguti, és más rágcsálók is terjesztik az őserdőben a magvakat, a ragadozóik miatt elkerült helyeken a földön maradnak a magvak. Ezzel más magfogyasztók, például bizonyos bogarak számára nyújtanak eleséget, s ezen keresztül befolyásolják azt, hogy hol milyen fák növekedhetnek a széthurcolt magokból. Az ocelot és a magvakat fogyasztó zsizsikszerű bogarak gondoskodnak arról, hogy az erdő sokfélesége fennmaradjon, és ne válhasson egyeduralkodóvá a pálma!

Az nem derült ki a kutatásból, hogy mit esznek az agutik akkor, ha az ocelotok szaga miatt elkerülik a kedvenc ételüket nyújtó helyszíneket, így a későbbi vizsgálatoknak lesz még mit kideríteni.

Hozzászólások

Elaltatták Freyát, a rozmárt

Elaltatták Freyát, a rozmárt

Az Oslónál időző nőstény rozmár híre az utóbbi időkben a világsajtót is bejárta.

Túl sok éhes békaszáj

Túl sok éhes békaszáj

Ha túlnépesedik az élőhelye, ez a varangy a saját fajtársát is hajlamos felfalni.

Az egyik vonuló, a másik állandóan hazánkban él

Az egyik vonuló, a másik állandóan hazánkban él

Ősztől a tavasz kezdetéig az utakat szegélyező fákon gyakran, csücsülnek egerészölyvek (Buteo buteo), éppen a prédájukat figyelik leshelyükről. Sokan sasnak vélik, holott az egyik leggyakoribb ragadozó madarunk.

Amazónia hangjai vallanak az erdők egészségéről

Amazónia hangjai vallanak az erdők egészségéről

Az erdőkben hallható hangok, műholdas és légi mérések együttesen mutatják meg, milyen állapotban van az adott erdőterület.

Új orchideafajt fedeztek fel Tanzániában

Új orchideafajt fedeztek fel Tanzániában

Az egészen apró virága hófehér, kissé üvegszerűen csillogó és áttetsző, minimális zöld mintát visel, a növény pedig fákon élő, epifiton faj.

National Geographic 2022. augusztusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 600 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket