Nyitott szemmel alszanak a cápák

Sokáig úgy tartották, hogy a cápák egyáltalában nem alszanak, most azonban egy csoportjukról bebizonyosodott, hogy mégis.

Az alvás szinte az egész állatvilágban létfontosságú biológiai folyamat, néhány éve kiderült, hogy még egyes medúzák is mutatnak alvás jellegű folyamatokat, ám sokáig az volt az elterjedt vélekedés, hogy a cápák nem alszanak.
Egy ausztrál-új-zélandi kutatócsoport a Biology Letters folyóiratban tette közzé azt az izgalmas eredményt, amelyet a cápák, eddig számunkra egészen ismeretlen alvási szokásairól kiderítettek. A macskacápák közé tartozó Cephaloscyllium isabellum nevű fajt vizsgálták, amelyről már 2 évvel ezelőtti kutatásuk során kiderült, hogy alvásra hasonlító fázisai vannak. A mostani vizsgálatok arra irányultak, hogy be is bizonyosodjon, valóban alszik ezekben a fázisokban a cápa.
A kutatók 24 órán keresztül monitorozták az állatokat, s ebből kiderült, hogy a pihenési fázisokban kisebb oxigénmennyiséget használtak a cápák, s ezek a fázisok 5 percnél hosszabbak voltak, s így alvásnak lehet őket tekinteni. Ezen időszakokban lelassult az anyagcseréjük, lassabban reagáltak arra, ha valami külső hatás érte őket (pl. megérintették őket), illetve nappali alváskor gyakrabban volt becsukva a szemük is. Ez utóbbiról a kutatók megjegyezték, hogy egyáltalán nem a mi alvásunkhoz hasonlóan működött, vagyis nem folyamatosan csukták be szemüket, hanem a külső ingerekre reagáltak csak így, például a zavaró fényre. Az egyéb jelek alapján, a bizonyosan alvó cápák 38 százalékának végig nyitva volt a szeme!
Az alvás külső jeleként leginkább a cápa testtartása szolgált: az alvó cápa lapítottan pihent, míg az éber cápa a fejét felemelve tartotta. E cápafaj képes mozdulatlanul is lélegezni, ugyanis a torokizmaik segítségével akkor is vizet pumpálnak a kopoltyúikra, ha nem úszkálnak. Más cápák, így a hírhedt fehér cápa is, kénytelen folyamatosan úszkálni, hogy fenntartsa a megfelelő oxigéntartalmú víz áramlását. Mivel most csak egy fajt vizsgáltak, az még egyáltalán nem biztos, hogy az úszva lélegzők is tudnak hasonlóan aludni, habár egy másik, még az 1970-es években történt vizsgálata arra utalt, hogy az úszva lélegzők „alvaúszók” lehetnek.
Természetesen számtalan kérdést kell még megválaszolni a cápák alvásáról, ám ez a mostani kutatási eredmény az első, amely bizonyítékot adott arra, hogy valóban alszanak, legalábbis ezen faj képviselői.