Európa ragadozómadarai is szenvednek a lőszerek okozta ólommérgezéstől

A legtöbb ragadozómadár alkalomadtán eszik döghúst is, emiatt megeszik a lelőtt vadakban lévő ólomsörétet, amely súlyos ólommérgezést okoz.

Amikor a madarak olyan állatot fogyasztanak el, amelyet egy vadász lőtt le vagy sebzett meg, a benne lévő ólomsörétet is megeszik. Az elfogyasztott ólom lassú, szenvedéssel teli halálhoz vezet.
A probléma az USA-ban már jól ismert, azonban most európai felmérés is készült, a Science of the Total Environment folyóiratban közzé tett tanulmányt a kutatást vezető Cambridge-i Egyetem ismertette. Az ólommérgezés miatti pusztulás elterjedt halálok a ragadozó madarak körében, ám most először végeztek mérést arról, hogy pontosan milyen mértékű is az ólommérgezés, és milyen hatásokkal jár az állatokra nézve.
A kutatásban 13 ország, 22 ragadozómadár-fajának több mint 3000 elpusztult egyedét vizsgálták meg, a madarak májában mérhető ólommennyiséget is elemezték. Azt is megvizsgálták, hogy van-e összefüggés a madárpusztulások és az adott helyen lévő vadászok száma között.
A kutatás során a madárpusztulásról kiderült, hogy 10 ragadozófajból kizárólag az ólomsörét miatt mintegy 55 ezer felnőtt egyed hiányzik Európában. A sasokat, e hosszú életű, lassan és viszonylag késői életkorban szaporodó madarakat sújtja leginkább ez a halálok. A rétisasok állománya a számítások alapján 14 százalékkal lehetne nagyobb! Azonban még az olyan gyakori fajok, mint az egerészölyv vagy a vörös kánya egyedszáma is sokkal nagyobb lenne, ha nem használna senki ólomsörétet. Bár az egerészölyveknél csak 1,5 százalékos az ólom részaránya a madarak pusztulásában, mivel e faj igen elterjedt, ez összesen 22 ezer hiányzó egyedet jelent. Még az olyan ragadozók, amelyek nem esznek dögöt (például a sólymok) az élve elfogott, de korábban lövéstől megsebesült madarakat elfogyasztva szintén belekóstolhatnak e mérgező nehézfémbe. A vizsgálatok alapján a vadkacsák negyede hordoz magában sörétet, s az elütött fácánok esetében is szintén igen gyakori az állat testébe zárt sörét. A megsebesített állatok könnyebben esnek a ragadozók zsákmányául, így ez elvezet a csak élő húst fogyasztók ólommérgezéséhez is.
Természetesen mindenhol hozzáférhetőek az ólomból készült lövedékek helyett más, nem mérgező hatásúak is, azonban például Nagy Britanniában, ahol a vadászszervezetek önkéntesen vállalt ólommentességre kérték fel a vadászokat, szinte teljesen hatástalan maradt e kérés. (Korábban az USA-ban ugyanerre jutottak az ottani vizsgálatokban.) A lelőtt fácánok 99,4 százalékával ólomsörét végzett annak ellenére, hogy a mérgezésmentes lőszerek használatára biztatnak a vadászszervezetek, és 2022-től például a legnagyobb vadhús-forgalmazók egyáltalán nem vesznek át olyan állatot, amelynek lelövéséhez ólomlövedéket használtak.
A kutatók úgy vélik, szigorú jogi szabályozásokra van szükség. Egyelőre csak két európai ország, Dánia és Hollandia tiltotta be az ólomsörétet, Dánia hamarosan az egyéb ólomlőszereket is tiltani fogja. Mind az EU, mind Nagy Britannia szeretne hasonló törvényt hozni a ragadozók védelmére, illetve az ember által fogyasztott vadhúsban lévő ólomszennyezés miatt, ám számtalan vadászszervezet hevesen ellenzi ezt.
Több évtized adataiból sikerült most a kutatóknak leszűrni a következtetést arra vonatkozóan, hogy milyen súlyos problémát is okoz az ólom a védett ragadozómadarakban. Az is világossá vált – bár nem meglepetés, hogy azok a helyszínek, ahol több a vadász, ott több az ólommérgezett ragadozómadár is. A kutatók pusztán a madarak májában mért ólomszint alapján „megjósolták”, mely területeknek nagyobb a vadász-sűrűsége. Az eredmények azt sugallják, hogy ahol nem engedélyezett az ólomlőszer, ott gyakorlatilag nem lehet ólommérgezett ragadozó sem. A kutatók hozzátették, a számításaikban konzervatív becsléseket alkalmaztak, vagyis jó eséllyel alulbecsülték az ólom hatását. Emellett a legritkább fajokról jóval kevesebb adatot is sikerült, pont a ritkaságuk miatt gyűjteni, így az ő esetükben még erősebb lehet az alábecslés.
Mindemellett a vadászok mindenütt jól ismerik az ólom okozta problémát, csak épp anyagi és egyéb megfontolásból nem akarnak más típusú – ugyanúgy hozzáférhető, beszerezhető – lövedékeket használni…
Hazánkban 2005-től a vizes élőhelyeken, egy nemzetközi egyezmény értelmében tiltott az ólomsörét használata, másutt nincs ilyen megkötés.