Kenya állatvilága – élet a szavannákon és a hegyek árnyékában
Afrikáról sokunknak azonnal a szavannák, az állatok és a nemzeti parkok jutnak eszünkbe. Kenyában mindenki a „nagy ötöst” emlegeti.
A „nagy ötös” klub tagjai az afrikai elefánt (Loxodonta africana), a déli szélesszájú orrszarvú (Ceratotherium simum simum) és a ma már ritkább keskenyszájú orrszarvú (Diceros bicornis), a közönséges kafferbivaly (Syncerus caffer), az oroszlán (Panhera leo) és az afrikai leopárd (Panthera pardus pardus). 
A „nagy ötös” – („Big Five”) kifejezést a vadászatból vették át, mivel ezeket a fajokat lehetett a legnehezebben elejteni. Az orvvadászatot egyébként nagyon szigorúan büntetik, a vadőröknek tűzparancsuk van az vadorzók ellen. Ma már tilos a vadaktól származó csont- és bőrkereskedelem. 2019 előtt akár életfogytiglan tartó börtönbüntetés jár érte vagy 200 000 dolláros bírság. Mivel viszont ez sem bizonyult kellőképp hatékony intézkedésnek, 2019 februárjától az orvvadászat halállal büntethetővé vált, így jelentősen visszaszorult a vadorzók tevékenysége.
Természetesen felejthetetlen élmény ezeket a nagyvadakat saját természetes közegükben szabadon látni, ám a szavanna még számos látnivalót – növényt és állatot egyaránt – tartogat.
Az akácia (Acacia sp.) akár hat méter magasra is megnő, mivel nagy szárazság idején a talaj mélyebb rétegeiből képes a nedvességet felszívni, valamint keveset is párologtat a tövisein keresztül. A tövisei viszont nem tudják megóvni a maszáj zsiráfoktól (Giraffa camelopardalis tippelskirchi), akik hosszú nyakukat nyújtogatva legelik a felsőbb lombkoronáikat. Speciális nyelvük segítségével megeszik a leveleket, hosszú szempillájuk óvja őket a tövisektől. Az alsóbb lombokat a zsiráfnyakú gazellák (Litocranius walleri) könnyedén fogyasztják, mivel huzamosabb ideig tudnak a két hátsó lábukon állni. Az elefántok minden nehézség nélkül letarolják a fákat. Ormányukkal, agyarukkal elbánnak a kemény törzzsel is és úgy döntik ki az akáciát, mint egy buldózer. Szerencsére akad az akáciának versenytársa, ez pedig a fű. Az elefántok táplálékának felét ez teszi ki. A fű kifogyhatatlan táplálékforrásnak bizonyul, kiirthatatlan legelőt biztosít a növényevőknek, többek között a kafferbivalynak is.
A sötétség kedvez a ragadozóknak, éjjel könnyebben vadásznak, egyrészt, mert őket is rejti a sötétség, másrészt a hőség sem kínozza őket. Az oroszlánoknál elsősorban, de nem kizárólag a nőstények vadásznak, gondoskodnak az eledelről, a hímek közben vigyáznak a kölykökre. A kicsik csak kétéves korukra tanulnak meg rendesen vadászni. Többek között antilopokat [pl. közönséges jávorantilop (Taurotragus oryx), kongoni tehénantilop (Alcelaphus buselaphus cokii)] ejtenek zsákmányul. Ám mivel sem az antilop, sem az oroszlán nem lát jól a sötétben, az antilopnak akkor van esélye az életben maradásra, ha nem hallatja a hangját és mozdulatlan marad. Ily módon túlélhet, különben áldozatul esik.
A gepárd (Acinonyx jubatus) kiválóan fut, viszont a hőség miatt csak rövidtávon képes teljesíteni, ezért álcáznia is kell magát, hogy becserkéssze a zsákmányt. A fű takarásában lapul hasonló színű szőrével. Ráadásul az antilop is gyors futó, nem egyszerű elkapni. Ha észleli a ragadozó jelenlétét, borját elrejti a magas fűben.
Gyakran viszont a csapadékhiányos időszakban a perzselő naptól kiszárad az életet biztosító fű, könnyen lángra kap és óriási területek égnek fel. Ám mivel a fűfélék a gyökerükben raktározzák a tápanyagot, hamar kihajtanak a termékeny hamuban, így biztosítva ezzel számos faj túlélését.
A nílusi vízilovak (Hippopotamus amphibius) naponta negyven kilogramm fűfélét és egyéb növényi eredetű táplálékot esznek. Nap mint nap vándorolnak legelőt kutatva, de napkeltéig vissza kell térniük a vízhez, mivel a nagy forróságot nem viselik. Napközben hűsölnek, pihennek a nyugodt, sekély vizekben. A felperzselt föld viszont sok víziló életét követeli, mivel nem találnak fél napi járásra zöld legelőt, legyengülnek és gyakran éhen pusztulnak.
Megváltásként érkezik az esős évszak; életben tartja a füvet, újraéled a szavanna, a növényevők legjobb időszaka köszönt be ilyenkor. Az esőt hozó felhők észak-dél irányban mozognak le és fel. Az állatok a felhők nyomán vándorolnak a zöld területekre. Augusztus és október között több millió csíkos gnú (Connochaetes taurinus) indul el a Masai Mara Nemzeti Parkból a Mara folyón keresztül a szomszédos tanzániai Serengeti Nemzeti Parkba, majd a felhőket követve később vissza. A folyón való átkelés bátorságot és gyorsaságot igényel, mivel a nílusi krokodilok (Crocodylus niloticus africanus) lesben állnak. Ez a látványos vadvilági bemutató számos turistát vonz évről-évre. A gnúkat követik a Thomson-gazellák (Eudorcas thomsonii), a kisebb testű antilopok. Rájuk a gepárdok leselkednek. Ellenben ezek a kis gazellák futás közben ügyesebben fordulnak és kitartóbbak, mint a gepárd. Mivel a gepárd hamar kifárad és túlhevül a teste, egy ilyen hajsza legfeljebb háromszáz méteren tart. A gepárdnak az esélye a sikeres zsákmányszerzésre ötven százalék, ami az afrikai macskafélék között a legmagasabb.
A szavannán ritkán élnek főemlősök, mivel általában erdőlakók. Ám többek között a szavannacerkófok (Chlorocebus aethiops), az anubisz-páviánok vagy más néven zöld páviánok (Papio anubis) alkalmazkodtak a sík, nyílt terephez, mivel az bőséges eledellel szolgál számukra. A túlélés érdekében kifinomult társadalmi rendben élnek. Egymás kurkászása nem csupán az élősködőktől szabadít meg, hanem társadalmi kapcsolatokat is építenek ezáltal, barátságokat alakítanak, összetartanak. A hímek képesek magukat önállóan megvédeni, viszont a nőstények nem, ezért együtt kell maradniuk és köztük szigorú hierarchia alakul ki, ami a túlélésüket biztosítja. Sötétedéskor a fák lombkoronájában keresnek alváshoz menedéket, mivel érzékszerveik nem jók és rengeteg ragadozó les rájuk.
Itthon is láthatunk – igaz, leginkább állatkertben – több afrikai madárfajt, főként rózsás flamingót (Phoenicopterus roseus), afrikai marabut (Leptoptilos crumeniferus), struccot (Struthio camelus) vagy afrikai gyászos gerlét (Streptopelia decipiens). Ez utóbbi igencsak hasonlít az európai gerlefajokra.
Él itt viszont számos faj, amely igazán ámulatba ejtő a külsejét, tollazatát illetően. A teljesség igénye nélkül ilyen a szürkenyakú koronásdaru (Balearica regulorum), a pompás fényseregély (Lamprotornis superbus) vagy az afrikai levéljáró (Actophilornis africanus). Némelyik szimbiózisban él az emlősökkel, ilyen a középtermetű, kecses, fehér pásztorgém (Bubulcus ibis), amely nyugodtan „utazik” a nagytestű növényevők, pl. az elefántok és a vízilovak hátán. Mindkét félnek előnyös ez az együttműködés, mivel a pásztorgém megszabadítja az élősködőktől az emlősöket és közben jól is lakik. A madármegfigyelőknek, ornitológusoknak ez valóságos paradicsom, hiszen megközelítően négyszáz madárfaj lelhető itt fel, köztük számos vonuló madár.
Írta: Stanczik Edina (www.viewriter.hu)
Szakmailag lektorálta: Nagy Antal (osztályvezető, múzeumpedagógus, Közművelődési Osztály, Magyar Természettudományi Múzeum), Simai Gábor (ornitológus)
Mosolyognak egymásra a játszó delfinek
Palackorrú delfineket figyeltek játék közben, és ekkor tűnt fel, hogy nyitott szájjal „mosolyognak” egymásra.
Nektár, veríték és könnyek: egyes méheknek igen fura ízlésük van
A méhekről még mindig a háziméhekre asszociál az emberek elsöprő többsége, ideje azonban apránként megismerni azt a rendkívül sokszínű társaságot, amelynek számtalan tagja még fullánkokkal sem rendelkezik.
Mongólia ikonikus állatának megóvásában segíthet a magyar kutató
Dr. Sramkó Gábor, a Debreceni Egyetem munkatársa Szajki Bálinttal, a 24.hu fotósával 2024 júniusában kelt útra Mongóliába.
Nagy kihívás előtt áll a természet
A csapadékminták átalakulása komoly próbatétel elé állítja a fajokat.
Az év madarának nyomába eredtek a szakértők
Az MME munkatársai a kerecsensólymok helyzetét próbálják jobban megérteni.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
