Génhibás vámpírok

Úgy tűnik, a Latin-Amerikában honos vérszopó denevérek nem sok tanácsot kaptak a kiegyensúlyozott étrend fontosságáról, amikor áttértek a vérdiétára, azonban a Max Planck Molekuláris Sejtbiológiai és Genetikai Intézet új kutatásából kiderül, miként váltak képessé rá. A kutatócsoport a Science Advances folyóiratban számolt be a denevérek összehasonlító genetikai vizsgálatának eredményeiről.

A kutatóknak a rőt vérszopó denevér (Desmodus rotundus) és 26 másik denevérfaj genomjának összehasonlításával azt sikerült megállapítaniuk, hogy a vámpírdenevérekből hiányzik 13 olyan gén, amelyekkel a többi denevérfaj rendelkezik. Bár e gének töredékei megtalálhatóak még az állatok genomjában, azonban úgy tűnik, e gének funkciója megszűnt a megjelenő mutánsaik hatására.

A vámpírdenevérek kizárólag véren élnek, s az alkalmazkodás részeként két sérült génjük is az inzulintermelést irányító gén volt, s ennek hatására a mini-Drakulák alig termelnek valamit ebből a vércukorszintet szabályozó hormonból. Annak hatására veszítették el e géneket a vérszopó denevérek, hogy az étrendjükből szinte teljesen hiányzik a cukor.

Az állatkák másik érdekessége, hogy mintegy 800-szor több vasat tartalmaz az étrendjük, mint a mienk. Ezt a denevér úgy oldotta meg, hogy egyik, a vas felszívódását gátló génjük is odalett az evolúció során. Ennek hatására a bélfalban lévő bizonyos sejtek képesek a vérből felvenni és megkötni a vasat, ám e sejtek igen rövid életűek, így a denevér folyamatosan meg is szabadul a felesleges vastól. „E gén inaktívvá válása a vasban gazdag étrendhez alkalmazkodás következménye lehetett” – mondta Moritz Blumer, a kutatás vezetője.

A kutatók arra gyanakodnak, hogy egy másik gén hatására egy agyi anyagcseretermék lebontásának mértéke változott meg. Ennek hatására az állat memóriája, tanulási- és szociális képességei is javultak. A vámpírdenevéreknek kiváló memóriájuk van, és éhes társaikkal megosztják az élelmüket, leginkább azokkal, amelyek nekik is segítettek a múltban – ez pedig hosszú távú szociális emlékezettel lehetséges csupán.

„Azonban az alkalmazkodás nemcsak a gének elvesztésének köszönhető” – tette hozzá Michael Hiller professzor, aki a kutatást felügyelte. Van még másik két faj is a rőt vérszopó denevéren kívül, amelyeknek genomját jelenleg vizsgálja Hiller csapata. „Az a célunk, hogy teljes képet alkothassunk mindhárom vérszopó denevér genetikai változásairól. Nagyon sok még a tanulni valónk!”