Judit, Loretta, Eulália2022. december 10., szombat
Természet

Elhízhatnak-e a rovarok?

National Geographic Magyarország

„Szorgoskodik, mint egy méhecske” – tartja a mondás, de vajon a jóllakott és így lustább rovarok elhíznak-e?

Házi tücsök
Forrás: inaturalist

Az Európai Bizottság egy szakértőt kérdezett meg erről, s a CORDIS tudományos híroldalán számolt be a válaszról. Erlend Sild észt vállalkozó, a BugBox nevű cég alapítója ehető rovarokkal foglalkozik, s rövid válaszában elmondta: elméletileg igen, persze attól függően, hogy mit esznek.

A különféle rovaroknak nagyon eltér a testzsír-tartalmuk. A rovarok mintegy háromnegyede átmegy a lárvastádiumon, amikor a testük akár fele is zsírból állhat. „Ennek nagy jelentősége van, a rovarok akkor kövérek, amikor az átalakulásukhoz (lárvából báb majd kifejlett rovar) hatalmas mennyiségű energiára van szükségük. Épp ezért ez a rovarháj nagyon is szükséges” – mondta el a szakember.

Sild elsősorban a rovarok fehérjetartalma iránt érdeklődik, az alternatív fehérjeforrások kutatása miatt. Az EU támogatásával Sild egy olyan automata rendszert fejlesztett, amelyben tömegesen lehet ehető rovarokat nevelni, s a cél az, hogy így gazdaságossá tegye e rovarok nevelését. „A tenyésztési technológiánk az egyenesszárnyúakra specializált, ide tartoznak a szöcskék, sáskák, tücskök. A legnépszerűbb a házi tücsök (Acheta domesticus), amely az ismertebb mezei tücsöknél kisebb és világosabb színű, s amely magas a fehérjetartalma révén optimális emberi fogyasztásra.”

E tücskök testének 10-12 százaléka zsír, nagyjából egy szálkás izmú atléta testzsírtartalmának feleltethető meg.

Ezt a tücsökzsírt a rovarok feldolgozása során el kell választani a fehérjéktől, ám ez nem azt jelenti, hogy kárba veszne. „Ugandai laboratóriumunkban vizsgálatokat végeztünk arról, hogy miként lehet befolyásolni a tücskök étrendjét. Arra jutottunk, hogy a zsírsavak szintjét befolyásolják az eltérő takarmányok, s így más mennyiségű omega-3 és omega-6 zsírsavat termelhetnek. A zsírok leválasztása után egy szép zöld, szagtalan folyékony olaj marad vissza, amelyben adalékanyagok sincsenek.”

Magyarul: a rovarokat is fel lehet hizlalni, s a zsírjuk az ember számára hasznos lehet. „Azonban a természetben nem fogunk elhízott rovarokat találni. A rovarok számára a zsír továbbra is fontos energiaforrás marad” – tette hozzá Sild.

Hozzászólások

Lámák napja – december 9.

Lámák napja – december 9.

A láma a tevefélék dél-amerikai képviselője, háziasított állat, a tájkép és az ősi kultúra elengedhetetlen kelléke, ezért saját ünnepnapot is érdemel az állat.

Európa bükkösei szenvednek a szárazságtól

Európa bükkösei szenvednek a szárazságtól

Németországban végzett felmérés mutatta meg a bükkfák aszály miatti stresszállapotát.

A gepárd üzenőfái más állatfajoknak is fontosak

A gepárd üzenőfái más állatfajoknak is fontosak

Néhány éve derült ki, hogy a gepárdok bizonyos fákat jelölnek meg szagjeleikkel, egy új kutatás feltárta, hogy e fák más állatfajok számára is fontosak.

Két új fajt fedeztek fel Kínában

Két új fajt fedeztek fel Kínában

A dél-kínai karsztvidék biológiai sokféleségének felmérése során bukkantak rá az eddig ismeretlen állatokra.

Kiderült, a hangyának is van teje

Kiderült, a hangyának is van teje

Persze ne olyat képzeljünk el, mint az emlősállatoké, ám a feladatát és összetételét tekintve ahhoz igencsak hasonló.

National Geographic 2022. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

13 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket