Marsbéli táj, holdjáró Puli, és mindez a Vértes lankáin
És hogy a címben szereplő három dolog hogy jön össze? Mi is lenne alkalmasabb helyszín egy hazai fejlesztésű űrjárgány, hold- és marsjáró rover bemutatására, mint a régi gánti bauxitbánya!? Az ifjú fotográfust, Kátai Bencét nem is kellett győzködni a fotózásra, habozás nélkül igent mondott a felkérésre és egy 360 fokos, körpanorámás látványt elkészítésére. Élményeiről, az ott látottakról a fotográfus számol be.
Röviden tisztáztuk, miről is lenne szó pontosan – kezdi beszámolóját Kátai Bence – , aztán letettem a telefont, és megpróbáltam összerakosgatni a kulcsszavakat: marsjáró, 360 fokos panoráma, Gánt, bauxitbánya. Az első két kifejezést még csak-csak megértettem, de Gántnak és a bauxitbányának bizony utána kellett néznem. Megnyitottam a keresőt, és nekiálltam okosodni. Vörös meg sárga mindenütt, néminemű fémes lilával fűszerezve: Gánt, pontosabban Gánt határa, az egykori bauxitbánya külszíni fejtése. Igazi marsbeli táj a Vértesben. 1920-ban bukkantak a hatalmas karsztbauxittelepre, a külszíni bányát 1926-ban nyitották. Az 1930-as években a világ egyik jelentős bauxitbányája volt a gánti, olyannyira az, hogy a második világháború idején teljes kapacitását Németország foglalta le hadiipara számára. A csúcsévben, 1953-ban 600 ezer tonna bauxitot adott, mint olvasom, egymás után nyíltak Gánt mellett a külszíni fejtések. Az 1980-as évekre a bauxitkészlet egyre kevesebb lett, 1987-ben leállt a termelés.
A Vértes oldalán tátongó jókora tájsebek zömét azóta beültették erdőkkel, a területet több-kevesebb sikerrel visszaszolgáltatták a természetnek, szakszóval rekultiválták. Én ugyan főleg a Pulival meg a körpanorámával voltam elfoglalva, de benyomásaim alapján bátran állíthatom: nagyon megéri ott módszeresen körülnézni. A gánti Bauxitföldtani Park – komolyan, már maga a név is fémes csengésű – a szó szoros értelmében vett szabadtéri geológiai múzeum. A mattvörös buckák, hullámzó dűnék között még annak is eláll a szava, akinek lövése sincs a földtanról. Engem, a képkészítőt különösképpen elkapott a földönkívüli látvány, komoly Mars-film díszletei között éreztem magam, miközben a még dermesztően hideg katlanban barangoltam.
Természetesen azt is a netes kisokosokból meg a gánti Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeum honlapjáról tudom, hogy a Gánt melletti katlanvidék 220-250 millió éve kezdett formálódni az akkor még trópusi éghajlatú tájon. Újabb kulcsszavak, nálam okosabbaknak: „Triász időszaki dolomitra települt, és eocén rétegsor fedi.” A lényeg, ahogy kihámoztam, hogy a gyűrődés meg az erózió folytán idővel a felszínre jutott a dolomit, és a csapadékvíz minden kőzetalkotót kimosott belőle. Csak a vas és a titán maradt – no meg az alumínium. A felszínre került dolomit gödreiben-repedéseiben kialakult bauxit aztán ismét süllyedni kezdett, a barlangüregekből feltoluló víz ellepte – innen ered a gánti bauxitban a rengeteg apróbb-nagyobb őslény maradványa.
A gánti tanösvény ezt nálam tízezerszer jobban elmagyarázza. Tizenhárom állomása van, kellemes sétatempóban szűk másfél óra alatt végigjárható. Az ismertető táblákkal jelzett útvonalon folyamatosan okul az ember, megérti a környék földtörténeti múltját, megtudja, hogyan alakult ki a gánti bauxittelep, milyen ásványok találhatók benne. Amíg tehették, a kövületvadászok itt milliónyi kincset kutathattak fel, mivel a gánti rétegek dugig voltak fosszíliákkal. Számomra azért kicsit bizarr gondolat, hogy sok millió éves cápák maradványai között sétálgatok.
Néhány telefonhívás indulás után, és először néhány fantasztikus nagy látószögű optikával, majd már Gánt környékén, újabb megálló után a csomagtartóban a méteres Pulival, mellettem a robotjármű egyik fejlesztőjével, a Puli Space Team tagjával, Szűcs László tudománykommunikátorral indulunk neki az utolsó szakasznak. Megállapítom magamban, hogy László tényleg sokat tud, és tényleg igazi lételeme a kommunikáció. Elmeséli, hogy a Puli Space Technologies Kft. még 2010-ben alakult azzal a céllal, hogy kivegye a részét a rohamosan bővülő Hold-magánipari fejlesztésekből. (Azon kapom magam, hogy ízlelgetem a szót: „Hold-magánipar”). A Pulit olcsó és könnyű rovernek találták ki, amely jól elboldogul a szélsőséges holdi környezetben.
A csapat Pacher Tibor vezetésével a Google Lunar XPRIZE verseny keretében kezdett dolgozni a Pulin, és bár a verseny már 2018-ban befejeződött, azóta is lelkesen ügyködnek a rover turbózásán. Na tessék, nem is mars-, hanem holdjáró Pulit megyünk fotózni, állapítottam meg magamban. Mindenesetre ez a változat, az I2.5 fedőnevű rover már bizonyított ilyen-olyan terepteszteken, magyarázza László, megjárta a marokkói homokdűnéket, Hawaiin a Mauna Kea vulkán egyik parazitakráterét (így mondta, komolyan), és eljutott az ausztriai Kaunertal sziklás gleccserére is, sőt ott bevállalt egy előre kicsit sem tervezett töréstesztet: legurult egy görgetegkövekkel teli szakadékba, és beszerezte a felső borítólemezén ma is látható horpadásokat. Szóval különleges terepek egész során tesztelik terepmászó, kommunikációs és felderítő képességét, és közben folyamatosan fejlesztik.
Némi eszmecsere és ellenőrzés a kapunál, és már belépést is nyerhetünk a bánya területére. Ott aztán igazi meglepetés vár: gyönyörű információs táblák sora tarkítja a marsi látképet. Jó, jó, amúgy rengeteg hasznos információt közölnek az idelátogatókkal, mesélnek a környék földtörténetéről meg mindenféle másról, de nekem most nagyon nem kellenek. Mert akárhogyan is nézzük, valahogy nem illenek a Marsról kialakult közkeletű képbe…
Némi fejtörés után, egy-két célszerszámmal felfegyverkezve elkezdjük módszeresen leszerelni a táblákat. Egy idő után már csak a szépen elegyengetett gyalogösvények, és a környező fák rongálják az illúziót, amit valósággá jöttünk tenni. Még némi nézelődés meg tereprendezés, és neki is állhatunk a fotózásnak, kezdhetjük szoktatni a mi Pulinkat természetes élőhelyéhez, a gánti Mars terepéhez. Nekilódulunk, hogy megmásszunk egy aránylag meredek, omladékos lejtőt. Nem igazán haladunk: egy lépés előre, kettő hátra – elvigyorodom, amikor hirtelen eszembe jut, mennyire haragudtam pár perccel korábban a szépen kiépített ösvényekre. Nem mondhatnám, hogy könnyű a Puli, ráadásul sokat ér, nem is csodálkozom rajta, hogy Laci kicsit sápadtan figyeli, amint fejem tetején egyensúlyozva hurcibálom a robotot föl-alá. De tűri becsülettel, csak éppen megjegyzi: a Puli önerőből is fel tudna kapaszkodni a lejtőn, de beletelne egy kis időbe, mert maximális sebessége úgy egy kilométer per óra, csak ők nem szoktak vele olyan gyorsan „döngetni”.
A Nap hamarosan eltűnik, villámgyorsan hűlni kezd az este, egykettőre mínusz 13 fokig esik a hőmérséklet. A csillagászok most biztos fölhorkannak: „Ugyan már, a Marson az igazi kánikula!” Hát Gánt mellett ez a tudat valahogy nem tud boldogítani…
Néhány óra és néhány hullócsillag múltán megvagyunk, összejönnek a tervbe vett csillagos képek, közben a helyi cápakövületeket is részletesen kitárgyaljuk. Egy dolgot hiányolok: a sci-fik kötelező elemét, azt a bizonyos homokvihart, amely vörösre festi a marsi eget, és az égvilágon mindent beburkol. A hatást azért majdhogynem sikerül utánoznom, amikor merő véletlenségből rálehelek az objektívre, és lélegzetem párája a dermesztő hidegben azonnal ráfagy az üvegre. De ez már a forgatási nap vége. A gánti Mars éjjelében jégkockára fagyva, hűséges Pulinkkal szépen visszabattyogtunk az autóhoz.
A bauxitbánya emlékét őrzi a Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeum és Földtani Park Geológiai Látogatóközpont. A földalatti kiállítótérben úgy érezhetjük magunkat, mintha egy mélyművelésű bányában járnánk. A vágat falait úgy biztosították az omlás ellen, mint egy valódi bányában, s a légajtó is egy működő bánya biztonsági rendszerét idézi. A kézi erővel dolgozó bányászok szerszámaitól, a teljesen gépesített fejtésig használt a munkaeszközök tárulnak a szemünk elé az élethű munkahelyeken.
A szabadon látogatható tanösvényen pedig bepillantást nyerhetünk az évmilliókkal korábban létezett világba.
Készült az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos és az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ támogatásával.
Nagy kihívás előtt áll a természet
A csapadékminták átalakulása komoly próbatétel elé állítja a fajokat.
Az év madarának nyomába eredtek a szakértők
Az MME munkatársai a kerecsensólymok helyzetét próbálják jobban megérteni.
Ez a hal a lábain át érzi a zsákmánya illatát
Úgy tűnik, remek evolúciós modellt jelenthet egy hal az új tulajdonságok, új szervek kialakulásának vizsgálatához.
Genetikai hegeket viselnek az elefántfókák
Az állatok vadászata miatt lecsökkent egyedszám hatásait a ma élő egyedek DNS-ében jól fel lehet ismerni, ezt a szakemberek genetikai hegeknek nevezték el.
Különleges vadászmódszert használnak a rejtélyes chilei orkák
A Csendes-óceán déli részén élő kardszárnyú delfin csoport egyedi vadászati szokásait sikerült feltárniuk chilei kutatóknak.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
