A Kanári-szigetek legidősebb tagja
A Kanári-szigetek legrégebbi képződménye körülbelül 20 millió éves: vulkánkitörések alakították, ennek nyomai még ma is jól láthatóak. Az utolsó kitörés körülbelül 5000 éve történt, a vulkáni tájat azóta az időjárás erodálta olyanná, amilyennek ma láthatjuk. Úgy tartják, Fuerteventura első telepesei, a guancsok Észak-Afrikából érkeztek a szigetre Krisztus előtt az 5. században, akik barlangokban és föld alatti mélyedésekben éltek. A 11. századtól kezdve különböző telepesek kerestek itt új területeket: föníciaiak, spanyolok és portugálok alakították sorsát, majd két királyságra osztották és óriási szobrokat emeltek. Fuerteventura legelső, négyszáz évig fennálló fővárosa Betancuria lett, amit a kasztíliai korona szolgálatában hajózó Jean de Bethencourt normann hódító alapított 1404-ben. Ma Puerto del Rosario, egy korábbi kis halászfalu viseli ezt a megtisztelő címet (1860 óta). És hogy honnan ered a sziget neve? Nos, erre több magyarázat is született. Tény, hogy Angelino Dulcet olasz térképész 1339-ből származó térképén jelent meg először, Forte Ventura néven. A „forte/fuerte” szó jelentése erős, a „ventura” pedig jelenthet épp úgy szerencsét, mint boldogságot, szelet vagy kalandot.