Kihaltnak hitt virág számos egyedére bukkantak Ecuadorban

A gyönyörű, narancspiros virágú növényről 2000-ben készült tudományos leírás először, s mivel az egyetlen ismert élőhelyét ekkor már elpusztították, a kutatók abban a hiszemben adtak nevet a virágnak, hogy az is kihalt már. Ezért lett a neve Gasteranthus extinctus, a név második felével utalva a faj kihalt voltára.

A növény a szubtrópusi-trópusi hegyi erdők, az ún. köderdők lakója, ez Ecuadorban az Andok lábánál lévő, az Andok fő vonulatától egy 15 km széles völggyel elválasztott kisebb hegyeket jelenti. A faj 2000-ben megszületett leírása idején csak a Centinela erdőségének 4 pontjáról volt ismert. Centinela rengeteg endemikus növényfajnak ad otthont, ám az 1990-es években ezeket az erdőket teljesen megsemmisítették, és a helyükre ültetvények, legelők kerültek. Ez akkor a feltételezett nagyszámú endemikus faj végzetét is jelentette, olyannyira, hogy még E.O. Wilson is fabrikált egy kifejezést a helyzetre: centinelai kihalás. Mindezek mellett, a faj leírásának idején számos endemikusnak hitt növényfajt találtak meg a környező régiókban, köztük a Gasteranthus közeli rokonait is, és a helyszínen járt botanikusok azt is látták, hogy az egykori erdőség maradványa apró foltokban még megvolt. Ezek arra utaló jelek voltak, hogy talán mégse halt ki a kihalt nevű virág.

Egy, a chicagói Field Museum szakemberei vezette nemzetközi csoport 2021-ben megpróbálta újra megtalálni a növényfajt, majd a sikeres felfedezésről a Phyto Keys szakfolyóiratban számoltak be. A helyszínre egy 10 fős csoport ment, és szisztematikusan bejárták a területet, ahol az egykori Centinela erdősége állt, igyekeztek feltárni minden megfelelő erdőfoltot és több mint 20 foltra sikerült is rábukkanniuk. E foltok többsége szűk völgyekre korlátozott 5 hektárnál kisebb sáv volt, ám találtak egy több mint 50 hektáros erdőrészt is.

A részletes felmérések során 3 helyszínen bukkantak rá a Gasteranthus extinctus élő példányaira, és egy, a Centinela régióján kívüli, már az Andok lejtőjéhez tartozó helyen is megtalálták a virágot.

A növényeket a kutatók nem találták kimondottan ritkának, se gyakorinak azon helyszíneken, ahol megtalálták őket, ám könnyen észrevehetőek voltak, nagy méretű, élénk narancspiros virágaik miatt. Úgy tűnik, sokféle környezeti körülmény közepette képes megélni a növény, ráadásul egyes pontokon sok egyed volt egy kis helyen egymás közelében, s e faj volt a leggyakoribb a csuporkafélék közt.

Megtalálták a virágot szarvasmarha-legelőn és szinte érintetlen erdőfoltban egyaránt, jelen volt napsütötte, nyílt helyeken és ott is, ahol az aljnövényzet sűrű és árnyékos volt. Megélt tiszta és köves talajban is, illetve még egy vízesés sziklafalán is rátaláltak néhány egyedére. Jelen volt a patakpartokon és azoktól távol, nőtt 520 méteren, de még 990-en is. A leggyakoribb élőhelye azonban a folyók, patakok meredek völgyeiben volt, a vízfolyástól maximum 10 méteres távolságban, jó állapotú erdőben, ahol nedves volt a talaja. Mivel gyakran egymás közelében nőttek, a növény feltételezhetően jól szaporodik vegetatív úton.

A kutatók a faj jelenlegi, súlyosan veszélyeztetett természetvédelmi státuszát a feltárt adatok alapján veszélyeztetettre változtatnák, még akkor is, ha az élőhelye erősen fragmentált. Bár bebizonyosodott, hogy a virág a nevével ellentétben nem kihalt növény, a nevét nem lehet már megváltoztatni.