Ahol a szeretetet és a törődést beletapossák a szőlőszemekbe
Az UNESCO világörökségi védelem alatt álló Alto Douro vagyis a Douro folyó völgyében található szőlőtermő vidék Portótól körülbelül 70 kilométerre kezdődik és egészen a spanyol határig tart.
Az ezeréves dombok szőlőtőkéi közt már jó egy órája meneteltünk házigazdámmal, Joseval a Douro-völgyben. Mikor végre megérkezünk a kilátóponthoz, erősen lihegek. Sportcipőm színét rég nem látom az útközben rátapadt sártól, a késői harmat áztatta földből friss fűillat száll a levegőben. Erősen tűz a nap, kezemet a szemem elé emelem, és lenézek Észak-Portugália ütőerére, a Douro folyóra, és a benne csillogó, zölden hullámzó teraszokra.
Az egyetlen olyan hely a világon, ahol a portói bor legálisan előállítható, köszönhetően a Marquês de Pombalnak, aki 1756-ban nevezte ki borvidékké a területet. A folyó mindkét oldalán felfutó teraszos szőlősorok kialakítását már 2000 évvel ezelőtt megkezdték a rómaik, úgy hogy a tőkék alulról vizet, míg felülről napfényt kaphassanak. A gazdák szinte kizárólag őshonos, 80 különböző szőlőfajtát termelnek, a bor gyártása a mai napig szívügyük, ezért a régi szőlőültetvények és tápanyagban gazdag termőföldek mellett őrzik a regionális borászok hagyományait is. A földet, mint nagyapáik, lóval szántják, a szőlőt továbbra is kézzel szedik, és hagyományos módon, gránitládákban lábbal zúzzák, mivel a gépek nem képesek a szeretetet és törődést a szemekbe beletaposni.
„A portói bort ugyan nálunk termelik, mégis az angoloknál terjedt el leginkább” – mondja Jose és elindul a palakő falakkal mesterien alátámasztott teraszok egyikén a quinta felé. A szorgos kezek na és a buldózerek meg a markológépek mai napig alakítják a domboldalakat, elképesztően változatos lépcsőt hozva létre a völgy lejtőit színekkel és textúrákkal díszítő szőlőültetvényeken. Mivel a portói alapja a többféle szőlő keveréke, a legtöbb ültetvényen különböző szőlőfajták nőnek.
„Azt nem tudni pontosan, hogy kik kezdték el készíteni a portóit, de az biztos, hogy azután lendült fel a portugálok borászata, hogy 1678-ban az angolok háborúzni kezdtek a franciákkal, így a kedvelt bordeaux-i boruk exportálását megszüntették, a nagyurak bor nélkül maradtak.”
Ahogy Jose magyarázza, a karakteres desszertbor készítésének a titka az, hogy a hagyományos borral ellentétben a musterjedést, annak beindulása után három-négy nappal avinálással, vagyis 77 százalékos alkoholtartalmú borpárlat 1:5 arányú hozzáadásával megállítják. Ezzel a módszerrel a nem kierjedt cukor miatt a bor édes marad, alkoholtartalmát pedig a hozzáadott brandy 18-22 százalék közé emeli.
A portói hagyományosan egy télen át a Douro-völgyben marad, mivel a hideg hőmérséklet a bor és a párlat összeházasodását segíti. Ezután Portó kikötőjébe szállítják, az itteni borházak párásabb, enyhe tengerszinti éghajlata ideális az öregedéshez.
Miután Jose magamra hagy, elindulok a szőlőtőkék labirintusában. Ameddig a szem ellát, zöldre festett teraszok hullámoznak a szemem előtt, a nyári turistáknak, és a folyón hajókázó borkedvelőknek még nyoma sincsen. Hirtelen a vonat kürtöl bele a délutáni nyugalomba, Portóból jött, és Douro völgyet járja körbe.
A helyiek azt mesélik, a 19. század végén a völgy felső szakasza még veszélyes és távoli vidék volt, mindenkit óva intettek, ha erre vitt a dolga. Napokba telt, míg Portóból szárazföldön eljutott ide az ember, hajóval nekivágni pedig még veszélyesebbnek ígérkezett, mivel vadvízi zuhatagok keresztezték a folyót. 1861-ben tragédia rázta meg a környéket, Joseph Forrester, a híres brit borkereskedő és térképkészítő vízbe fulladt, amikor a csónakja felborult, és az erős áramlat meg a pletyka szerint a pénzes övében lévő arany miatt nem tudott felszínre úszni.
Tizenkét évvel a halála után megkezdődtek a vasútvonal munkálatai, amely Portótól a spanyol határig húzódott. Ma ezt a szakaszt tartják Európa egyik legvadregényesebb vasútvonalának.
Estére kiülök a teraszok egyikére, a közel 400 000 hektárnyi szőlőültetvény között olivák is sorakoznak, a kápolnában megszólalnak a harangok, és az elszórt házak lakóit misére hívja a pap. Vagyis a jellegzetes, utánozhatatlan hangulat, a kulturális és természeti szépség, mely kiemeli az ország régiói közül ezt a vidéket.
Virágzik hazánk egyetlen őszi orchideája
Az áruházak, virágüzletek polcain megszokott ökölnyi virágú egzotikus orchideákhoz képest az őszi füzértekercs (Spiranthes spiralis) szinte láthatatlan. Ahogy a neve is mutatja, a kora ősz jellegzetes, ám apró termete miatt nehezen észrevehető virága. Rövid füvű réteken, kaszálókon él, és nem minden évben fejleszt virágot.
Száz fecske húzta meg magát az elhagyott épületben
Az ifj. Vasuta Gábor által megfigyelt madarak a hideg elől húzódtak be egy használatban lévő hodályba.
Nappal vadászó vadmacskát videóztak a Bükkalján
A különleges felvételt egy természetvédelmi őr készítette.
Ki ölte meg a vemhes heringcápát?
Akár egy krimi címe is lehetne az a kérdés, amellyel egy cápakutató csoport szembesült egy nyomkövetős állatuk különös esetével kapcsolatban.
Tömeges fecskepusztulást okozott a hideg idő
A fecskék felhalmozott energiatartalékai hamar elfogynak.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
