Csilla, Noémi, Kájusz2024. április 22., hétfő
Természet

Csaknem 200 év után először költenek halászsasok Dél-Angliában

2022.04.28.NG
National Geographic Magyarország

Közel 200 év után először rakott tojást a halászsas Dorsetben, és a költést webkamerán is követhetjük.

Halászsas (Pandion haliaetus)
Forrás: Getty Images

Az állatvédők a titkos helyszínen lévő fészekkameráival élőben követhető, ahogy a tojó költi a tojását – számolt be róla a The Guardian keddi online kiadása. E ragadozó madár egykor egész Nyugat-Európában elterjedt volt, de az emberi tevékenység és az élőhelyek zsugorodása miatt az 1800-as évek elejére több helyen kihalt. Régebben fészkeikből kilopták a tojásokat, a madarakat preparálás céljából kilőtték. Dél-Európában ma is gyakori a “sport célú” vadászatuk.

2007 óta két szervezet, a Roy Dennis Alapítvány és a Birds of Poole Harbour szakemberei Skóciából próbálnak felnőtt példányokat átköltöztetni Dél-Angliába. Skóciában a vadvédelmi programok sikerének eredményeként már halászsasok százai élnek.

“Hét év kemény munkájának jutalma, hogy  a halászsaspár most tojást rakott Poole Harbour területén. Az ilyen projektek mindig hosszú távúak, de csodálatos érzés, amikor látjuk, hogy a madaraink mérföldkőhöz érkeztek, a CJ7 jelű tojó első tojását költi” – magyarázta Paul Morton, a Birds of Poole Harbour munkatársa. “Friss szülőpárként még sok a tanulnivalójuk, és nem biztos, hogy a fióka kikel, azonban amit most látunk, az nagyon biztató, és május vége felé reményeink szerint láthatjuk, ahogy a fiókájukat etetik” – tette hozzá. A szakemberek abban reménykednek, hogy a pár a jövő héten még két tojással lepi meg őket, majd a 35-40 napos kotlási időszak után május végén kikelhetnek a halászsasfiókák.

Poole Harbour légi felvétele – a helyszín nemcsak kikötő, a szó klasszikus értelmében, hanem számos kis szigetből és tagolt partokból álló öbölkomplexum, ahol sokféle madár talál magának megfelelő élőhelyet.
Forrás: Wikimedia Commons

Azért Poole Harbour területét választották a projekt helyszínéül, mert a halban gazdag tengervíz jó táplálékforrása a ragadozó madaraknak.

A madárpár múlt ősszel Nyugat-Afrikába repült, és a Birds of Poole Harbour csapatának hét hónapot kellett várni a visszatérésükre. Az afrikai út nem veszélytelen, az időjárás viszontagságai mellett az orvvadászok is fenyegetik a halászsasokat. Április elején azonban megérkezett a pár, és le is telepedtek, hogy szaporodjanak.

Méheknek és virágoknak indítottak társkeresőt

Méheknek és virágoknak indítottak társkeresőt

Alsó- és Felső-Ausztria után Bécsben is elindult az ingyenes szolgáltatás.

Stájerország – Ausztria zöld szíve vár (X)

Stájerország – Ausztria zöld szíve vár (X)

Kelet-Stájerország, Ausztria kertje, egy igazi kiránduló paradicsom. Míg a tapasztalt túrázók megmásszák Kelet-Stájerország csúcsait, addig a családok és a kényelmesen gyaloglók talán egy kicsit lassabb tempóban fedezik fel a régiót, de pontosan ez az, amire Kelet-Stájerország hívogat - a tudatos felfedezésre, az aktív megélésre és az érzéki élvezetekre!

A madarak is képesek lerészegedni

A madarak is képesek lerészegedni

Egy amerikai vadvédelmi központ számolt be két hollókeselyű furcsa történetéről.

Dacolnak a klímaváltozással a széncinegék

Dacolnak a klímaváltozással a széncinegék

Hosszú távú felmérés adatai elemezve úgy tűnik, a széncinegék egyelőre képesek megbirkózni a klímaváltozás okozta környezeti átalakulással.

Veszélyben Afrika flamingói

Veszélyben Afrika flamingói

Az élőhelyükként szolgáló tavak vízszintjének emelkedése végzetes lehet a kis flamingó számára.

National Geographic 2024. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket