Így térhetett vissza az arab bejza

Egykor az egész Arab-félszigetet lakta ez a sivataghoz alkalmazkodott, az ókor óta jól ismert állat, amelyhez az egyszarvú-legendák eredetét is kötik, oldalról a nőstények két hosszú, egyenes szarva egynek látszik. Alkalmazkodásában profi, nemcsak a testhőmérséklete szabályozása, a vízvisszatartó-képessége kiváló, hanem a legtöbb ragadozónál gyorsabban is tud futni, ha a talaj homokos-kavicsos. Megfigyelések alapján feltételezik, hogy igen nagy távolságból is megérzi az esőt és felkeresi a helyet, ahol esett.

A Sydney-i Egyetem beszámolója szerint végzetét a szarvai okozták, ezek miatt vadászták oly mértékben, hogy 1972-re a vadonban kihalt, s csak ember által tenyésztett állományokban maradt meg a faj. Már az 1960-as években előkészítették azt a programot, amelyre, mint már ekkor is világossá vált, nagy szükség is volt. Eredetileg úgy tervezték, hogy Kenyában kerül sor a tenyésztésre, azonban itt egy járvány miatt ez meghiúsult, így végül a Phoenixi Állatkertben talált otthonra a csorda. Ez szolgált később alapként ahhoz a számtalan tenyészprogramhoz, amelyeknek köszönhetően ma újra élnek vad bejzák: először Omán, majd Szaúd-Arábia területére telepítették őket vissza, majd Izraelben, az Emirátusokban és Jordániában talált újra békés élőhelyet a faj. E sikernek köszönhetően, a korábban vadon kihalt státusú faj, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) listája szerint, 2011-től már csak sebezhető státusú. Ez pedig példátlan siker!

Volt azonban egy kérdés, amelyre a tenyésztés első időszakában nem sok figyelmet szenteltek: a genetikai sokféleség, erről egy új, a Royal Society Open Science-ben megjelent kutatás számolt be nemrégiben. Egészen egyszerűen nem jegyezték fel a szaporítás olyan részleteit, amelyekből kiderültek volna, hogy pontosan milyen, honnan származó egyedek vettek részt a projektben. Mivel a Phoenixi Állatkert alap csordája eredetileg 9 egyedből állt, a beltenyészet esélye nem volt kicsi.

Jelenleg több mint ezer bejza él vadon a Közel-Kelet sivatagos tájain, ám a génösszetételük titkait utólag kellett feltárni, ehhez egy kutatócsoport nemrégiben felmérte a genetikai sokféleségüket, s elég megnyugtató választ kaptak a kérdésre. A teljes állomány kimondottan jó volt, csak egy csorda nőstényei voltak kissé közel a beltenyészethez, azonban a probléma felismerésével ezen segíteni is tudnak a szakemberek, az állomány tudatos keverésével.

A bejza szaporítóprogramjának sikere más, hasonló fajokat érintő programok számára is példával szolgál. Az egyik bejza-szaporítóközpontban, Ománban már másik fajokkal is foglalkoznak: a núbiai kőszáli kecske (Capra nubiana), a hegyi gazella (Gazella gazella), és az arábiai golyvás gazella (Gazella marica) állományának feltornászásán dolgoznak a szakemberek. Ehhez azokat a tapasztalatokat és tudást használják fel, amelyre az arab bejza szaporításakor szert tettek. Nem minden fenékig tejföl azonban: a szaúdi gazella (Gazella saudiya) sajnos úgy tűnik, vad és fogságban tartott túlélők nélkül végleg kihalt.