Ezek a darazsak saját testvéreiket falják fel

Gyakori kannibalizmust dokumentáltak egy magányos darázsfaj lárváinál.

Imaszak Jui és Endó Tomodzsi, a Kóbe Főiskola munkatársai egy darázsfajt vizsgálva arra jutottak, hogy a rovarnál a lárvák gyakran falják fel testvéreiket – számol be a Phys.org. Új tanulmányukban a szerzők részletesen leírják az állatokat, illetve lárvakori táplálkozásukat.

A társas darazsaknál a lárvák a kaptárban, egy-egy sejtben fejlődnek, az Isodontia harmandi viszont magányos faj, és más stratégiát alkalmaz. A nőstény elhullott rovarokba rakja a petéit, majd a testet zárt helybe, például egy bambuszszárba teszi be. Egy-egy tetemben 12 pete érheti el a lárvakort.
Lárvaként a darazsak először a tetemet fogyasztják el, majd a különböző táplálékokat, amelyeket anyjuk a lezárás előtt a kamrába helyezett. Sok esetben viszont nem jut elég élelem, így a lárvák saját testvéreiket kezdik el felfalni.
A kutatók 2010 és 2015 között figyelték meg a rovarokat. Olyan bambuszokat gyűjtöttek be, amelyekben peték voltak, ezeket pedig laboratóriumi körülmények között vizsgálták. Összesen 39 fészket tanulmányoztak, a kannibalizmust 30-nál dokumentálták.
A legtöbb esetben a nagyobb, érettebb lárvák fogyasztották el kisebb, fejletlenebb testvéreiket. A folyamat nem tűnt agresszívnak, az áldozatok látszólag megadták magukat. A kannibalizmus csak azokban az esetekben volt megfigyelhető, amikor nem volt elég táplálék a bambuszban.