A vidrák tanulási képességét vizsgálták
Úgy tűnik, a vidrák bizonyos képességeket társaiktól lesnek el, egyes helyzetekben viszont inkább maguk próbálnak megoldást találni.
Egy új tanulmány alapján a vidrák képesek egymástól tanulni, bizonyos helyzetekben viszont saját magukra hagyatkoznak – számol be az Exeteri Egyetem oldala. A kutatók ázsiai kiskarmú vidrákat vizsgáltak, az állatoknak nehezen nyitható, számukra ismerős táplálékot tartalmazó dobozokat vagy ismeretlen, természetes zsákmányt adtak – utóbbit kemény héj védte. Az egyedek a Newquay-i Állatkertben, valamint a Tamar Vidra- és Vadállatközpontban élnek.
Az állatok egymástól tanulva döntötték el, hogy az érintett táplálék biztonságos-e, illetve hogy megéri-e elfogyasztani. A példányok ugyanakkor maguktól jöttek rá, hogy miként férjenek hozzá az élelemhez. Alex Saliveros, az Exeteri Egyetem ökológusa és a csapat tagja szerint a vidrák táplálékfelbontó és tanuló képességeit tanulmányozva a szakértők eddig mesterséges „rejtvényekre” fókuszáltak, kollégáival viszont ők most természetes, ismeretlen prédákat is bevontak a kísérletbe.
A vizsgálat megkezdése előtt már felmérték az egyedek társas kapcsolatait. A tesztben öt típusú dobozt használtak, mindegyik áttetsző volt, és eltérő módon nyílt. A természetes zsákmányt tarisznyarákok és kagylók jelentették, kontrollként pisztrángot alkalmaztak. A 20 példányból 11 mindegyik prédához hozzá tudott férni.
Saliveros szerint a faj populációi egyre csökkennek a vadonban, az állatok viselkedésének megértése azonban elősegítheti védelmüket. Az eredmények alapján amennyiben egy vidrát a szabadon engedés előtt képeznek, képes továbbadni tudása egy részét.