A biodiverzitás szép és hasznos is

Az egyöntetű zöld tavaszi mezők, a felhőtlen kék égbolt idilli harmóniát sugallnak sokak számára, azonban annak, aki a biodiverzitást kutatja, mi sem áll távolabb a szépség fogalmától, mint az egyhangúság. „Túl sokat tudok az ökoszisztémákról ahhoz, hogy a monotóniában örömet találjak” – mondta Alex Widmer professzor, a Zürichi Műszaki Egyetem növényökológus-genetikus szakembere. A kutató szerint a szépség a természetes rétek vagy a száraz gyepek fajgazdag sokféleségében rejlik, ám ezek nem az átlag szemlélő által megszokott szépséget hordozzák. „A műtrágya nélkül, minimális beavatkozással művelt rétek, gyepek hihetetlenül változatosak, s nemcsak széppé, hanem elengedhetetlenül fontossá is teszi őket ez.” (Sajnos nemcsak Svájcban fordul elő, hanem hazánkban is, hogy a fajgazdag kaszálóréteket beszántják és gyors növekedésű fűfélével vetik be, majd telenyomják műtrágyával, örökre felborítva ezzel az egykori rét egyensúlyát…)

Az ökoszisztémákat az teszi ellenállóvá, ha sokféle fajból épülnek fel, az ellenállóságban pedig a genetikai sokféleség játssza a főszerepet. Enélkül az élőlények nem tudnak alkalmazkodni a meglévő és a változó körülményekhez, s ugyanez vezet el az új fajok kialakulásához is.

Loïc Pellissier ökoszisztéma és tájevolúció professzor hozzáteszi: „Minden élőlény úgy fejlődött, hogy a másikakkal kapcsolatba léphessen, és ezt bárki, aki a fajok sokféleségével foglalkozik, megerősítheti. Számomra az ökoszisztémák kirakóshoz hasonlítanak, amelynek egyes darabjai nagyjából összeilleszthetőek.” Pellissier kutatásaiban azzal foglalkozik, hogy miként jön létre és hogyan fejlődik ez a sokféleség. Ehhez többek közt olyan terepi kutatásokat végez, amelyekben környezeti DNS vizsgálattal – vagyis a tájban, a táj közegében található DNS-töredékek faj szintű azonosítása révén – tárja fel, hogy egy adott faj jelen van-e. A begyűjtött talaj- vagy vízmintákat egyszerűen „átszűrik” a keresett faj DNS-töredékei után kutatva, ez a gyors és egyre népszerűbb módszer rengeteg faj jelenlétének kimutatására alkalmas. Nemrégiben e módszerrel a korallzátonyokon élő halak sokféleségét mérték fel – mindössze 2 év elegendő volt ahhoz, hogy a világ számtalan zátonyának 200 vízmintájában többféle halfajt tudjanak kimutatni, mint 13 évi, búvárkodással végzett vizsgálattal lehetett.

A fajok sokfélesége mellett azonban ugyanilyen fontos az élőhelyek sokfélesége és a genetikai sokféleség is, ez utóbbi eléggé elhanyagolt sajnos, mivel bonyolultabb nyomon követni a két másik adatnál. Annak ellenére, hogy ismert, az alkalmazkodás ezen múlik, ma Svájcban csupán egyetlen olyan kutatás zajlik, amelyben a genetikai sokféleséget figyelik.

Ennek ellensúlyozására Widmer professzor más kutatókkal és állami intézményekkel összefogva egy új projektbe kezdett, amelynek célja a genetikai sokféleség felmérése, beépítve a faji sokféleséget monitorozó projektekbe. Kezdetnek egy öt fajt felmérő vizsgálatsorozatot végeznek, amelyben két növényt, egy lepkét és egy békát vizsgálnak, ötödikként pedig egy, a mezőgazdasági területeken is gyakori madarat, a citromsármányt.

A most élő lényeken túl a különböző gyűjteményi, múzeumi példányok segítségével a múltbéli sokféleséget is fel lehet mérni, s összevetni a jelenkorival. Svájc esetében is kiderült már, hogy a faji sokféleség gyorsan csökken, a genetikait majd eztán tudják megállapítani, a tervek szerint 50 fajt mérnek majd fel, amelyeket aztán rendszeres időközönként újra meg lehet majd vizsgálni.

„A biodiverzitás alapvető fontosságú az életünk szempontjából. A mentális jóllétünktől kezdve az asztalunkra kerülő élelmiszerekig mindenre hat” – tette hozzá Widmer. „A biodiverzitás bizonyos értelemben olyan, mint a klasszikus művészet: ha egyszer elvész, többé nem lehet pótolni. Ha a Föld elveszíti biológiai sokféleségét, akkor a varázsa is odalesz” – egészítette ki Pellissier.