Erre jó a kontrasztos szárnytoll

Egy kínai vezetésű nemzetközi kutatócsoport vizsgálta meg, miként próbálják elkerülni a madarak a  sokszor végzetes ütközéseket. A csoportosan élő állatoknál ki kellett alakulni valamiféle ütközéskerülő módszernek, például a denevérekről ismert, hogy ezt (is) az ultrahangos ekholokáció segítségével oldják meg. No de mi a helyzet a madarakkal?

A Proceedings of the Royal Society: B folyóiratban közzé tett tanulmányában a kutatócsoport ezt a kérdést igyekszik megválaszolni, 19 780 madárfaj tollazatának vizsgálata és összehasonlítása révén.

A szárnytollak alulsó felét repülés közben, és csakis ekkor jól lehet látni, amint a madár csapkod a szárnyaival. E testrész színe és mintázata rendkívüli változatosságot mutat, de érdekes módon egyes fajoknál különösen kontrasztosak a színek és a minták. Jól ismert, hogy a kontrasztos minták figyelemfelhívó hatásúak, ezért a kutatók úgy gondolták, a madaraknál is erre szolgálhatnak az egyébként rejtett helyen lévő kontrasztos tollak. Ahhoz, hogy igazolni is tudják az elgondolásukat, a kutatók azt mérték fel, hogy az ilyen szárnyak birtokosai életmódjuk alapján vajon nagyobb fajtársakkal való ütközésnek jobban ki vannak-e téve, mint más, nem kontrasztos szárnyú fajok egyedei?

A megvizsgált 1980 fajnál egyenként megbecsülték a szárny alsó tollazatának kontrasztosságát: az összes faj fotói alapján 30 egyetemista végezte a felmérést, minden diák minden képet saját véleménye szerint besorolt, majd a végén az egyes fajoknál az összes értékelést átlagolták a kutatók, majd a fajokat életmód és méret szerint csoportosították. 200 madarat adathiány miatt végül kivettek az összehasonlításokból, így 1780 fajról készült el az eredmény, ez a madarak csoportjainak háromnegyedéről adott információkat.

Ebből egyenesen kiderült, hogy a legnagyobb kontraszttal a nagy (sok ezer, százezer vagy akár milliónyi madárból álló) kolóniákban élő és nagy termetű madarak rendelkeztek. Általánosságban a nagyobb testű madarak kontrasztosabb alsó szárnymintázatot viseltek, mint a kis termetűek. Nem mutatott azonban összefüggést a minta kontrasztja azzal, hogy mekkora csapatban repülnek általában e madarak, illetve azzal sem, hogy mennyi ragadozóval osztoznak az élőhelyükön.

Mind a nagy testű, mind a kolóniákban élő madaraknál a kontrasztos szárny a lejjebb lévő fajtársak számára jelzésértékű, így felszállás közben elkerülhetőek az ütközések. A rokonsági fokok ellenőrzéséből kiderült, hogy ez a megoldás számos alkalommal, több madárcsoportnál is kialakult, így az evolúciós előnye egészen valószínű. Az igazán nagy madarak (daru, gólya, pelikán) felszálláskor nehezen manővereznek, ezért számukra különösen fontos, hogy jól lássák az elkerülendő fajtársat még a felszállás előtt, ha meg akarják úszni az ütközést.

Érdekes volt, hogy azok a madarak, amelyek csapatokban repülnek (pl. seregélyek), nem mutattak kontrasztos szárnyakat, ők más módszert használnak az ütközések ellen. Ismert, hogy a csapatokban e madarak a hat közvetlen szomszédjuk repülését figyelik s velük tartanak állandó távolságot, ezzel az egészen egyszerű módszerrel az egész, akár sok ezer egyedből álló madárraj repülése is összehangolódik.