Teréz, Aranka2024. október 15., kedd
Természet

Fára mászó varangyok

National Geographic Magyarország

Pelék és denevérek felmérése közben találtak rá több mint 50, fákon pihenő barna varangyra.

Forrás: inaturalist

A varangyok, eddigi ismereteink szerint szigorúan talajlakó békák, amelyek – leveli rokonaikkal ellentétben – nem másznak fára, még a lábaik is túl rövidnek tűnnek ehhez, s karmaik se nagyon vannak, amelyekkel kapaszkodnának. Azonban néhány éve, amikor mogyorós peléket és denevéreket kerestek egy felmérés során Anglia és Wales erdeiben, több mint 50 varangyot is találtak a fák üregeiben, illetve a pele-fészekdobozokban. A Cambridge-i Egyetem kutatói és egy brit vadvédelmi alap (PTES) szakemberei közösen végezték a felméréseket, a kutatást vezető Dr. Silviu Petrovan elmondta: „Igen izgalmas és fontos felfedezés ez számunkra, Európa egyik legelterjedtebb kétéltűi, a barna varangyok megőrzése és ökológiájának megértése szempontjából. Azt tudtuk, hogy a barna varangyok kedvelik az erdőket mind a táplálékkeresés, mind a telelés során, de úgy tűnik, sokkal összetettebb kapcsolatuk van az erdő fáival, mint tudtuk.” A kutatók a PLOS One folyóiratban ismertették a felfedezést.

Példa a fákon talált varangyra, piros négyzet jelzi a fán az odú helyét.
Forrás: PLOS One

Eddig talán egy maréknyi feljegyzés szólt arról, hogy varangyokat találtak fákon Nagy Britannia területén, épp ezért sose volt része a kétéltűek után kutató felméréseknek a fák világa – ellentétben a denevéreket és peléket kereső vizsgálatokkal, mint most is történt. Az eset arra is felhívja a figyelmet, hogy milyen fontos, hogy a különböző élőlényekkel foglalkozó természetvédők megosszák egymással az adataikat, s az is kiderült, hogy még egy jól ismertnek hitt, hétköznapi fajról is lehetnek új ismeretek. Egyelőre még nem tudni, mi vezeti a varangyokat a fára, talán élelmet keresnek, vagy esetleg ragadozójuk, parazitáik elől bújnak e szokatlan helyekre.

Másik példa a fákon talált varangyra
Forrás: PLOS One

A mostani felméréseben számos olyan faodúban is voltak békák, amelyek igen kicsik voltak s amelyeket a talajszintről nem is lehetett látni, a kutatóknak elképzelésük sincs, miként vették azokat észre a varangyok, s hogyan jutottak fel oda, alapvetően az se világos, mennyire nagy kihívás e kétéltűek számára a fára mászás. Az azonban bebizonyosodott, hogy a fák odvai az eddig hittnél is fontosabb ökológiai szerepet töltenek be, ez ismét felhívja a figyelmet az idős fák védelmére is.

A későbbiek során célzottan békákat kereső felmérésekre is szükség lesz, amelyekben tisztázzák a fák és a varangyok kapcsolatát, de már született egy applikáció is, amelyen keresztül bárki jelezheti, ha varangyot talált egy fán.

Nagy Britannia területén a barna varangyok száma az elmúlt 30 évben a korábbi harmadára csökkent.

Hozzászólások

Mosolyognak egymásra a játszó delfinek

Mosolyognak egymásra a játszó delfinek

Palackorrú delfineket figyeltek játék közben, és ekkor tűnt fel, hogy nyitott szájjal „mosolyognak” egymásra.

Nektár, veríték és könnyek: egyes méheknek igen fura ízlésük van

Nektár, veríték és könnyek: egyes méheknek igen fura ízlésük van

A méhekről még mindig a háziméhekre asszociál az emberek elsöprő többsége, ideje azonban apránként megismerni azt a rendkívül sokszínű társaságot, amelynek számtalan tagja még fullánkokkal sem rendelkezik.

Mongólia ikonikus állatának megóvásában segíthet a magyar kutató

Mongólia ikonikus állatának megóvásában segíthet a magyar kutató

Dr. Sramkó Gábor, a Debreceni Egyetem munkatársa Szajki Bálinttal, a 24.hu fotósával 2024 júniusában kelt útra Mongóliába.

Nagy kihívás előtt áll a természet

Nagy kihívás előtt áll a természet

A csapadékminták átalakulása komoly próbatétel elé állítja a fajokat.

Az év madarának nyomába eredtek a szakértők

Az év madarának nyomába eredtek a szakértők

Az MME munkatársai a kerecsensólymok helyzetét próbálják jobban megérteni.

National Geographic 2024. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket