Ázsia hőse, az elefántsuttogó – 2. rész

2022.07.09.Balogh Boglárka

National Geographic Magyarország

A pandémia alatt éhező thaiföldi elefántokat és gazdáikat új helyzet elé állította a világjárvány. Mindenki meglepetésére azonban átalakulóban van az ázsiai, sokat vitatott elefántipar.

A tűző napon sétálunk Lekkel, az észak-thaiföldi Elephant Nature Park alapítójával, amikor két kölyök meg egy nőstény közeledik felénk. Minden elefánt szabadon jár fel-alá a 121 hektáros területen, oda mennek, azt csinálnak, amit szeretnének. Akad közöttük olyan, akinek a lábát taposóakna roncsolta szét, nem egy vakon érkezett (koldulásra használták), de a mahoutok olyan csípőficamos nőstényt is ellátnak, akit az évtizedekig tartó lovagoltatás és a nem megfelelő egészségügyi körülmények fizikailag és lelkileg teljesen tönkretettek.

„Kevés lovagolni vágyó turista tudja, hogy az elefántok betörése már nagyon korán elkezdődik azzal, hogy az orvvadászok kilövik az anyát a borjúért – mondja Lek, míg a homokban bukfencező rakoncátlan kicsiket nézi szeretettel. „Az elfogott, kétségbeesett kölyköt, aki normális esetben a természetben két éves koráig szorosan az anyja mellett cseperedne, láncra kötik, gyakorlatilag mozgásképtelenné teszik, és érzékeny fülét, valamint a lábait szögekkel ütik, illetve ún. angusszal, kampóval szúrják, hogy teljesítse a mahout parancsát. Az állandó fájdalomban tartás nem csak fizikai de lelki traumákat is okoz, ezért van az, hogy később az állatok agresszívvá, kezelhetetlenné válnak, de akadnak olyan példányok is, akik egyszerűen apátiába süllyednek, depresszióssá lesznek, megtagadják az ételt.”

Bár Lek parkja valóban egy rezervátum, ahol a sokat szenvedett állatok akár 90 éves korukig itt élhetnek, a World Animal Protection tavalyi jelentése szerint az elefántturizmusban dolgozó 2923 megvizsgált egyed közül négyből három él elfogadhatatlan körülmények között.
Amikor nem lovagolnak rajtuk, három méternél is rövidebb láncra vannak kiverve naphosszat. Nem megfelelő az étrendjük, és korlátozott állatorvosi ellátásban részesülnek.

Bár Lek évek óta szorgalmazza az elefántok kínzásának beszüntetését, mert a turizmusban dolgozó állatok idomítása jellemzően félelem alapú képzésre támaszkodik, a koldulás szerinte még ennél is károsabb az elefántok jóléte szempontjából. Bár hatalmas méretük ellenére az állatok háta genetikailag nem alkalmas arra, hogy évtizedeken át hordják a turistákat és az ülést, de a menetelés közben legalább megmozgatják a végtagjaikat, lábukról lekerül a béklyó. Ám ahhoz, hogy egy templomnál álljanak, nagyon szorosan kell őket a betonra láncolni, ráadásul a hangos utak, a zene, és az autók kavalkádja állandó stresszhelyzetnek teszi ki az óriásokat.

„Bármilyen hihetetlenül hangzik, a Covid és a turisták hiánya valamit elindított a parkokban” – magyarázza Lek. „Az elmúlt években ugyan már érezhető volt a változás szele az elefántiparban, ugyanis egyre több európai turista a lovaglás helyett azt a fajta interakciót részesíti előnyben, ahol az elefántokkal természetes környezetben találkozhat. Ezt gyorsította fel a Covid. Amit oly sokáig nem értettek meg a minket kritizálók, azt a világjárvány megtanította.

Turisták hiányában csupán a szponzorok maradnak, támogatást viszont csak azok a parkok és állatvédők kapnak, akik valóban az elefántok jólétéért küzdenek, nem pedig üzleti célt látnak ebben a rendkívül érzékeny és intelligens fajban. A Sriracha Tiger Zoo Chon Buriban például a Facebook oldalán hirdette meg, hogy megválik az elefántjaitól, mert nem tudják eltartani őket. De az egész országban hasonló a történet.”

Ahogy Lek magyarázza, a mintegy 3800 fogságban élő elefánt egy részét a szafari parkok egyéni tulajdonosoktól bérlik, ám most, mivel nem tudják megfizetni az állatok tartásának napi 16 dolláros költségét, el kellett küldeniük az elefántokat és a mahoutjaikat Surinba, abba a régióba, ahol a kelet-thaiföldi elefántokat évszázadok óta tenyésztik, vásárolják, és idomítják.

Ugyanakkor a természetes környezet megváltozása egyre nagyobb kihívás elé állítja az állataikat hazaterelő mahoutokat is, mivel a húsz évvel ezelőtti erdőket, ahol az elefántok éltek, rég kiirtották, ma mezőgazdasági termelést folytatnak a területen. A növényvédő szerek miatt pedig már vizet sem ihatnak szabadon.

„Az elefántok helyzete kritikus, ezért az alapítványunk a Trunk’s Up-pal karöltve megalapította az élelmiszerbankot, amelyhez most Jane Goodall is csatlakozott. Az adományozók akár egy napi, akár egy havi élelmet vehetnek az elefántoknak. Eddig 1800 egyed etetését segítettük az ország egész területén.
A pandémia alatt hívtak nem egy olyan elefánthoz, ami több mint egy évet állt kikötve, csont és bőr volt, mert a gazdája a családjáról is alig tudott gondoskodni, nemhogy egy elefántról, ami testtömegének a 10 százalékát eszi meg naponta, kb. 250 kilogrammot. A Covid óta 24 új elefántot vettünk meg küszködő csoportoktól vagy egyéni tulajdonosoktól, és többnek folyamatosan adunk átmeneti otthont. Szinte minden nap hívnak olyanok, akik eddig szóba sem álltak velem, hogy segítsek” – vázolja a helyzetet Lek.

Mikor megkérdezem tőle, mennyibe kerül egy elefánt, megvonja a vállat. Attól függ. Covid előtt 14 millió forintnál kezdődtek az árak, de most már akár 4 millióért is meg lehet venni őket. Vagy ingyen odaadják.

„Volt olyan, aki egyszerűen csak a kapunkban hagyta az elefántját, mert nem volt más választása, ma éjjel négy példányért megyünk. A legtöbb parknak egyszerűen semmilyen terve nincs arra, mi történik velük, ha esetleg nem lesznek többé turisták. Évtizedekig engem tartottak a fő ellenségüknek, aki az állatok szenvedéseinek hangot ad, szerintük tönkretéve így a jól jövedelmező üzletüket.
De egy fenntartható bolygóért, az állatok jólétért csupán ez lehet az egyetlen, hosszú távon is működő megoldás. 2,5 évig semmilyen bevételünk nem volt, a kormány nagyon szigorú intézkedéseket hozott a járvány alatt, a thaiok sem utazhattak sehová, így nem voltak hazai látogatóink sem. De nem panaszkodom, mi arra használtuk az időt, hogy lenyírjuk a füvet, rendbe tegyük a kutyák ketrecét, vízesést építsünk a fellelhető alapanyagokból a macskáknak, videókat néztünk, onnan tanultunk.”

Lekék munkáját az egyik thai cég napelemekkel segítette, de a gazdákkal is egyezséget kötöttek, akik ingyen beengedték a park teherautóit a földjükre, hiszen nem volt, aki leszedje a gyümölcsöt. Ráadásul a járványnak köszönhetően, mikor Lek kitalálta, hogy az egyre csak érkező elefántok eltartása érdekében egyszerűen megkérdezi, hogy ki adná bérbe 1-2 évre olcsón a földjét, amin élelmet termelhetnek, nem egy gazda jelentkezett, hogy használják az övét, mert ha szabadon marad a telek, akkor adót kell fizetnie.

Lek azonban nem állt meg itt. A tehetős szponzoraihoz fordult, akik kezdetben ugyan nemet mondtak az asszony azon kérésére, hogy az ő pénzükből élelmet vegyen, és kisegítse a vele hadban álló parkokat, de Lek azzal érvelt, hogy most nincs itt az ideje a megleckéztetésnek, mert az állatok mindenütt éheznek, így a donorok kötélnek álltak.

„Mikor elvittük a parkokba az élelmet, sokan megértették, hogy a kormány segélyei helyett egyedül én jelentem meg, a korábbi ellentétekre való tekintet nélkül. Elkezdődött egy folyamat, amire soha nem számítottam volna, egyre több tábor határozta el, hogy ők maguk is az én utamra lépnek. A Covid alatt ötszáz, korábban cirkuszban vagy szafari parkokban dolgozó elefánt életét változtattuk meg, ma már ezeken az egyedeken sem lehet lovagolni, és nem kényszerítik produkcióra őket.”

Lek talán legnagyobb sikere, hogy a szomszédos tábor, a Maesa Elepahant Camp tulajdonosát, Anchalee Kalmapijit 2019 végén meg tudta győzni arról, hogy az apja halála után rámaradt hetvenhárom elefántot ne engedje többet produkciókat bemutatni, vagy meglovagolni.

Anchalee a világjárvány miatti leállást jelnek tekintette – ez adott neki lendületet ahhoz, hogy megkezdje a váltást az általa elképzelt etikus park park felé. 2020. március 20-án, azon a napon, amikor a kormány elrendelte a nem létfontosságú vállalkozások bezárását, felszólította munkatársait, hogy dobják el az összes lovaglóülést, amelyet az elefántok hátára kötöttek. Aztán turisták hiányában a következő hónapokat azzal töltötte, hogy az elefántokat a 90 hektáros Maesa birtokon belüli szabad területre költöztette.

Ahogy a park weboldala mondja, az állatoknak új medencéket és homokdombokat alakítottak ki. Anchalee azt vallja, hogy apjával ellentétben soha többé nem kínál fuvarokat vagy bemutatókat a turistáknak. Hogy valóban így lesz-e, az majd idővel kiderül.

Kapcsolódó cikk:
Ázsia hőse, az eleántsuttogó – 1. rész

#elefántsuttogó #thaiföldi utazás