A kihalás széléről tért vissza a világ egyik legfurább madara

Magyarul sztyeppefutó (Pedionomus torquatus) a neve annak a különös madárnak, amely súlyosan veszélyeztetett státusú, és csupán Ausztrália keleti részének füves térségein, egy egészen kis területen él. Az állat 15-19 centis, s olyannyira eltér a többi madártól, hogy rendszertanilag külön családot kapott, amelynek ő az egyetlen tagja. A tojók nagyobb termetűek és díszesebbek a hímeknél, és a párzási időszakban több hímmel is párosodnak, az általában négy tojást a hímek költik ki.

Nemrégiben azonban Victoria állam északi részén rekord számban találtak rá e madárra, amely ősi, mintegy 100 millió éve Gondwana területén kialakult madarak fennmaradt képviselője. A madár rendszeres tudományos megfigyelését 2010-ben kezdték, és most a La Trobe Egyetem doktorandusza, Dan Nugent és csapata több sztyeppefutóra bukkant, mint eddig valaha a megfigyelések kezdete óta.

„60 felnőtt és 41 fióka került elénk, ez több mint a kétszerese az eddigi legjobb, 2018-as adatnak, amikor 30 felnőtt és 17 fióka volt a végösszeg” – mondta el Nugent. „További jó reményekre adott okot az, hogy a megfigyelt helyszínek több mint 85 százalékán voltak sztyeppefutók, ez szintén rekord adat a megfigyelések kezdete óta.”

A felmérést a La Trobe egyetem kutatói két állami szervezettel (CMA és DELWP) karöltve végzik Victoria államban, az őshonos gyepes területeken (mind állami, mind magánterületen). A CMA projektmenedzsere, Laura Chant elmondta, a pozitív eredménynek több oka van, részben emberi, részben természetes, amellett, hogy a felmérési módszerek is javultak a megfigyelések kezdete óta.

A jelenleg az ország egyes helyein súlyos áradásokkal is járó La Nina olyan klímaviszonyokkal jár, amelyek kedveznek a sztyeppefutó szaporodásának, meghosszabbítva a szaporodási időszakot, s a szakember szerint ez is nagyban hozzájárulhatott az egyedszámuk növekedéséhez.

„Valószínű azonban, hogy végre meghozza gyümölcsét az a sok évi munkánk, ahogy az élőhelyüket kezeljük, s ahogy az intézkedéseken és például legeltetési stratégiaváltáson keresztül igyekszünk védeni a fajt, számos partnerszervezetünkkel együtt, úgy tűnik, ezt a rendkívüli és ritka madarat sikerül megóvnunk” – tette hozzá Chant.

A sztyeppefutó nagyon rejtett életmódú, nappal szinte sose látni őket, mivel a tollazatuk olyan tökéletes rejtőszínt kölcsönöz nekik, így a megfigyelésük igazi kihívást jelent a kutatóknak. A mostani jó eredmény azonban nem jelenti azt, hogy már semmit se kell tenni. Victoria állam északi részén az eredeti, európaiak előtti füves élőhelyeknek csupán 4 százaléka van meg, a többiből jórészt szántóföld lett. Ez az élőhelyvesztés továbbra is nagyban korlátozza a madárfaj lehetőségeit, s emellett az Ausztráliába valószínű, hogy betelepített rókák is vadásznak a ritka fajra is, bár erről elég hiányos a szakemberek tudása.

A faj a különleges rendszertani helyzete és a rá leselkedő veszélyek miatt kiemelten fontos a természetvédelmi programok számára, ezért 2017-től tenyészprogrammal is igyekeznek javítani a helyzetükön, az így felnevelt sztyeppefutókat különféle, számukra megfelelő füves élőhelyeken engedik szabadon.